RETRO RÁDIÓ

Külföldiek sokaságát rabolta ki a komáromi hotelek réme, nem hiszed el, mit tett, amikor elengedték





Nyolc hónapon keresztül tört be hotelekbe, apartmanokba egy nő Komáromban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.06.
besurranó tolvaj

A tettes csak külföldiektől lopott, miután elfogták, eljárást indítottak ellene és letartóztatták, egy idő után azonban már szabadlábon védekezhetett. Ekkor pont ott folytatta a lopásokat, ahol korábban abbahagyta.

A nő 2019 nyarától egészen a következő év tavaszának közepéig komáromi apartmanokba és hotelekbe surrant be, ahol koreai, mongol és thai embereket lopott meg: pénztárcákat, laptopokat, bankkártyákat vitt el – számolt be a hihetetlen esetről az Origo. Az egyik alkalommal elvitt egy hátizsákot, amelyben volt egy telefon, egy notebook különböző tartozékokkal és 2000 euró. Csak itt 900 ezer forintnyi kárt okozott, ráadásul elvitte a férfi összes iratát is. A nőt miután elfogták, letartóztatták. Egy idő után szabadlábon védekezhetett.

Három héttel később újra lopni ment

Egy komáromi hotelba surrant be, ahonnan egy koreai férfi válltáskáját vitte el, a benne lévő pénztárcával, iratokkal, bankkártyákkal és pénzzel. Itt összesen 232 000 forintnyi kárt okozott, aztán még a bankkártyát is használta, kétszer is, mindkét esetben egy dohányboltban fizetett vele. Használta volna még többször is, de addigra azonban letiltották a kártyát. Miután ismét elfogták, már nem engedték szabadon. Ha az előkészítő tárgyaláson mindent beismer, 4 év 3 hónapot fog kapni.





Ezeket olvastad már?
Na, még csak ez hiányzott: ők szenvednek majd leginkább az időjárástól a következő napokban

Na, még csak ez hiányzott: ők szenvednek majd leginkább az időjárástól a következő napokban

Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás