RETRO RÁDIÓ

Horror Salgótarjánban: többször is lecsapott a kegyetlen gyilkos





Újabb emberöléssel gyanúsítják azt a salgótarjáni hajléktalan férfit, akit szerdán fogtak el, így már két gyilkossággal kapcsolatban merült fel a neve. Drámai részletekre derült fény.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.18.
rendőrség sorozatgyilkos Salgótarján

Szerdán fogták el Salgótarjánban azt a 45 éves férfit, aki késsel megölt egy szintén hajléktalan nőt, majd kiderült, hogy korábban meggyilkolt egy - ugyancsak hajléktalan - férfit is. Szombaton pedig a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte az MTI-vel, hogy elfogtak egy 50 éves nőt, aki a gyanú szerint a szerdán elfogott férfival közösen halálra vert egy hajléktalan férfit.

Nágel Tamás azt mondta: tavaly nyáron Salgótarján belvárosában bántalmazta a két ember az 51 éves hajléktan férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. V. Szilviát pénteken emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását - tette hozzá.

A szerdán elfogott M. Szabolcs keddre virradóra több késszúrással ölt meg egy hajléktalan nőt egy híd alatt, a Vásártér közelében. Miután beismerte ezt a bűncselekményt, elmondta, hogy tavaly szeptemberben meggyilkolt egy szintén hajléktalan férfit, akinek a holttestét azóta meg is találták. A bíróság csütörtökön elrendelte M. Szabolcs letartóztatását, aki ellen több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás