RETRO RÁDIÓ

Horror: Kóbor kutyák marcangoltak szét egy 4 éves kislányt





A gyermek feltűnés nélkül szökött el a szüleitől, akik hatalmas ünnepséget tartottak az otthonukban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.25.
Brutális tragédia

A szaúd-arábiai Al Washaila külvárosában március 12-én összegyűlt egy helyi család ünnepelni. Ám a mulatozás hevében azonban nem vették észre, hogy a mindössze 4 éves kislány elhagyta a házát.

A kicsi nem jutott messzire, ugyanis egy öt kutyából álló falka rátámadt. A kóborló vérebek pillanatok alatt halálra marták a kis Shahd-t, akinek rémült kiáltására az egyik családtagja figyelt fel. Elsőként egy járókelő sietett a kislány segítségére, aki ugyan szemtanúja volt a megrázó eseményeknek, ám mégsem tudott időben közbeavatkozni. A négylábúakat elüldözte, majd kihívta a mentősöket a gyermekhez - írja a Daily Star.

A saját vérében fekvő kislányt kórházba szállították, ahol néhány óra múlva elhunyt. Az egyik gyászoló családtag arról számolt be, hogy már többször is panaszt tettek a környékbeliek a veszélyes vadállatok miatt, mivel azok rettegésben tartják a külvárost, ahol a kisgyerekes családok pihenni szoktak. A tragédia ellenére a hatóságok eddig nem tettek semmilyen lépést az ügyben.





Ezeket olvastad már?
Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás