RETRO RÁDIÓ

„Hogyan mondjam el gyermekeim édesanyjának, hogy mindenünk odaveszett„ - az asszony szült, miközben leégett a házuk





Még szinte örülni sem volt ideje megszületett gyermekének, Szilárdnak most az egész életüket újra kell terveznie.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.27.
tragédia

Határtalan volt az öröm a Milotán élő Lukácséknál, akik alig várták, hogy megszülessen a legkisebb családtag. A kis Emír szombaton látta meg a napvilágot, így az apuka már azt tervezte, mikor viheti haza nyolcadik gyermeküket. Az öröm és a tervezgetés egy pillanat alatt szertefoszlott, ugyanis míg az édesapa a szomszédban volt porig égett a házuk.

Anikó szombaton jelezte, hogy elérkezett az idő, de némi probléma is fellépett. Végtagjai és szája ugyanis lebénult, alig bírta azokat mozgatni. A leendő nagypapa az autóba segítette gyermekét, és meg sem álltak a kórházig. Csupán a bejáratig kísérte a vajúdó kismamát, hiszen a járványhelyzetre való tekintettel általános látogatási tilalom érvényes a hazai egészségügyi intézményekben - írja a Bors.

„Az orvosok közölték, hogy azonnali császármetszésre van szükség. Kiderült, hogy a párom nehézségeit magnéziumhiány okozta, amit szerencsére könnyen kezeltek„ – mondta a Borsnak Szilárd, aki a szülés óta csak telefonon tudott beszélni élete szerelmével, a picit még nem láthatta.

Ám ez mit sem változtatott a boldogságán, hiszen tudta, néhány nappal később mindannyian együtt lesznek. Vasárnap is éppen azért ment át a gyerekekkel a néhány házzal arrébb lakó testvéréhez, hogy biztosítsa róla: minden a legnagyobb rendben. Ott érte élete legborzalmasabb híre.

„Az egyik szomszéd átszaladt, hogy figyelmeztessen, füst ömlik a konyhánkból. Mire hazaértem, már lángokban állt a házunk. Már nem tudtunk bemenni, hogy legalább a gázpalackot kihúzzuk a kárenyhítés érdekében. Az otthonunk tíz perc alatt vált semmivé, a tűzoltók pedig bő háromnegyed óra alatt értek ki” – mondta a lapnak a családfő elcsukló hangon.

A férfi a hét gyerekkel rokonoknál húzta meg magát.

Egyelőre az anyósomék fogadtak be bennünket. Az ő házuk csupán egyetlen szobából áll, így tulajdonképpen egy ágyon osztozunk egymás hegyén-hátán. Nekünk négy kényelmes szobánk, konyhánk és fürdőszobánk volt. Egyelőre csak gondolkodom rajta, hogyan mondjam el gyermekeim édesanyjának, hogy mindenünk odaveszett. Egyedül Isten segítségében bízhatunk, de tudom, hogy talpra fogunk állni. Hiszek benne, és mindent meg fogok tenni a családomért, mert ők nekem a legfontosabbak!„ – fogadta meg Szilárd.

Az önkormányzat felajánlotta segítségét, Lukácséknak most minden támogatás jól jön. Egyelőre ruhájuk sincs, csak az, ami a katasztrófa napján rajtuk volt. Az elsődleges vizsgálatok szerint a tüzet elektromos zárlat okozta.

 





Ezeket olvastad már?
Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Sokkoló tragédia: orosz rulettet játszott, agyon lőtte magát egy 15 éves fiú Nagyatádon

Sokkoló tragédia: orosz rulettet játszott, agyon lőtte magát egy 15 éves fiú Nagyatádon

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás