RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen, öt hónap alatt veszített el mindenkit, akit szeret





Sorra érték a csapások a fiatal asszonyt, magányos házi karanténjában minden gondolata elvesztett szerettei körül forog.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.26.
ilyen nincs

A 33 éves Hollie Felton másfél éve még a világ legboldogabb emberének tartotta magát, mikor hozzáment szerelméhez, Pete-hez. Azonban ahogy a koronavírus megjelent a világban, a nő is úgy veszített el mindenkit, akit szeretett. Öt hónap leforgása alatt örökre búcsút kellett vennie fiatal férjétől, az édesapjától és még a macskájától is - írja a Mirror.

Hollie és Pete a nászútjuk után tudták meg, hogy a férj egy ritka típusú, gyógyíthatatlan rákbetegségben szenved, amely februárban végül az életét követelte. Az Észak-Írországban élő Hollie vigasztalhatatlan volt, csak édesapja,Mervyn tartotta benne a lelket, akivel a tavasszal az Egyesült Királyságban bevezetett szigorú intézkedések miatt egy lakásba, közös karanténba költöztek. Nyáron azonban az édesapja is elhunyt, így Hollie magára maradt a gyászával, miközben nem hagyhatja el az otthonát.

A 70 éves Mervyn Rice áprilisban kapott először agyvérzést, de akkor még Hollie gondos ápolásának köszönhetően sikerült felépülnie. Azonban júliusban, a második stroke-nál már a fiatal özvegyasszony is tehetetlen volt, Mervyn nem élte túl. A temetés után pedig Hollie macskája is elpusztult, így a nő mellett már csak a kutyája maradt, és magányosan próbálja a karanténban feldolgozni az őt ért tragédiákat.





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás