RETRO RÁDIÓ

Hiába a tiltás, istállókban gyülekeznek a britek





Akár istállókban gyülekezve szabotálják a hívők a brit kormány vallásgyakorlást tiltó járványellenes intézkedését.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.11.24.
gyülekezés

Egyre több brit egyházi vezető, dacolva a szigorú járványellenes korlátozó intézkedésekkel, a tilalom ellenére is megtartja az istentiszteletet, mivel úgy vélik, vallásuk iránymutatását nem kerülhetik meg. A szertartásokat, amiknek híre többnyire igen nagy diszkrécióban, szájról szájra terjed a hívek között, akár illegális helyeken is megtartják, keresztény könyvesboltban vagy épp egy istállóban, ha nem áll módjukban a templomba összehívni a gyülekezetet – írja a The Gurdian.

„Bár sokan elítélnek bennünket, amit cselekszünk, nem lázadás. A hívek ugyanazt teszik, mint minden istentiszteleten: közösen olvassák a Szentírást, imádkoznak, énekelnek és meghallgatják a prédikációt. Hogy hívőként illegalitásba kényszerültünk, mindannyiunk számára komoly erkölcsi problémát jelent, de a lelkiismeretünk nem engedi, hogy eltérjünk hitbéli kötelezettségeiktől. Riasztó, hogy lopakodva, a törvénnyel szembeszegülve kell megtartanunk az istentiszteleteket, de azt tesszük, amit tennünk kell” - magyarázta a The Observernek egy neve elhallgatását kérő protestáns lelkész.

A szigetországban a hatóságok múlt vasárnap három helyen is rajtaütöttek a titokban szervezett vallási összejöveteleken, ez azonban nem riasztotta el a hitük iránymutatása szerint élő híveket.

„Soha nem gondoltam volna, hogy Nagy-Britanniában az egyházak valaha is föld alatti mozgalomként kell, hogy működjenek. A tiltás miatt egyre több egyház cselekszik hozzánk hasonlóképpen. De amit teszünk, nem vallási hókuszpókusz, hanem igen komoly döntés. Soha életemben nem gyakoroltam polgári engedetlenséget. De mi hiszünk abban, hogy az életben a legfontosabb dolog az istentisztelet – mondta Andrea Williams, a brit konzervatív evangélikus csoport vezetője.

A brit kormányzat tiltó intézkedésének jogosságát az angliai egyház, a katolikus egyház és az ortodox judaizmus vezetői, valamint a muzulmán, hindu, szikh és pünkösdi vallás képviselői is vitatták, közös levélben kérve Boris Johnson miniszterelnököt arra, ne vonja meg a hívektől a vallásgyakorlás jogát.

Az egyházi vezetők úgy nyilatkoztak, hogy az illegális istentiszteletek során követik a társadalmi távolságtartásról és az arcmaszk viseléséről szóló irányelveket, és azt is elismerték, hogy igen nehéz helyzetbe kerülnének, ha valaki a szertartások során megfertőződne a vírussal, ezzel együtt úgy vélik, a hívek nagyobb biztonságban vannak az istentiszteleteken, mint a szupermarketekben.

Evangélikus körökben sokan úgy tartják, hogy az egyházak bezárása bölcs kormányzati intézkedés volt, míg mások, bár észszerűtlennek tartják a tilalmat, igyekeznek megfelelni a korlátozó intézkedésnek” - mondta Graham Nicholls, a több mint 100 000 keresztényt képviselő az Affinity nevű hálózat vezetője.





Ezeket olvastad már?
Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás