RETRO RÁDIÓ

„Hat órán keresztül megállás nélkül sikoltozott” – egy anya drámai vallomása 4 éves, rákos kisfia harcáról





Egy nyolcgyermekes édesanya fájdalmas beszámolót adott kisfia drámájáról, akinél apukájához hasonlóan rákot diagnosztizáltak. Az orvosok azt mondták, 50 százalék esélye van a túlélésre.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.04.
Szívszorító

Az akkor még kétéves George megpróbáltatásai tavaly júniusban kezdődtek, amikor 4. stádiumú neuroblasztómát diagnosztizáltak nála, mindössze néhány órával azután, hogy édesapja megkapta a zárójelentését.

A családfőnek, a 34 éves Darrennek ugyanis korábban a bélrákkal kellett megküzdenie. Az örömük így mindössze csak néhány óráig tarthatott.

Még most is sírva fakadok. Ez a legrosszabb dolog, mert nem tudod irányítani. Ha a gyereked elesik és megvágja a térdét, lemoshatod és be tudod ragasztani, de ha a gyereked rákos lesz, azt nem tudod azonnal megoldani” – nyilatkozta a nyugat-sussexi, 36 éves Roxanna Pannel a Mirrornak.

George-ot azonnal kórházba szállították, és kimerítő kezelések sorozatán esett át, beleértve nyolc intenzív kemoterápiás kezelést, amelyet további négy kemoterápiás kezelés és immunterápia követett.

A bátor fiatalember morfiumot kapott a kezelés megkezdése előtt, azonban így is erős fájdalmakkal küzdött.

„Egyik éjszaka hat órán keresztül megállás nélkül sikoltozott. Azt kiabálta, hogy »Mami, mami, mami, mami segíts nekem«. Szörnyű volt” – emlékezett vissza a rettenetes pillanatokra az édesanya.

Megpróbáltatásai során, a sebészek egy felnőtt tenyérnyi nagyságú daganatot távolítottak el a bal veséje fölül. Ezután sugár- és immunterápiát kapott. George-nak még két hónap van hátra a kezelés teljes befejezéséig, de most úgy tűnik, hogy rákmentes.

„Szeretnénk annyi emléket szerezni, amennyit csak tudunk. Szeretnénk látni, ahogy George fára mászik és focizik. Már majdnem a végén járunk George rák elleni harcának, így a legrosszabbtól tartva szeretnénk minél több boldog pillanatot szerezni a számára” – árulta el az anyuka, ugyanis a család egy adománygyűjtést szervezett, hogy egy sátrat és egy lakókocsit tudjanak vásárolni, és körül utazzák Angliát.





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás