RETRO RÁDIÓ

Oltások: ez lesz az áttörés hete!





Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására lesz lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak itthon. A héten a háziorvosok AstraZenecát és Sinopharmot is kapnak a Szputnyik után, az oltópontokon pedig Pfizer áll majd rendelkezésre.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.22.
A Nap jó híre

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte – közölte György István, az oltási munkacsoport vezetője. A szakember felhívta a figyelmet, hogy az oltások gördülékeny beadásához az kell, hogy akik értesítést kapnak, el is menjenek a megadott helyszínre.

Csaknem félmillió oltást lehet beadni!

Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottakszámolt be György István. A szakember kitért arra is, hogy tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.

Továbbra is számítanak a háziorvosokra

A héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak.

Zöld utat kapott a kínai vakcina

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vizsgálata szerint a kínai Sinopharm-vakcina megfelel a gyártói leírásnak – erről már Müller Cecília országos tisztifőorvos beszélt. Mint ismert, eddig 550 ezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett hazánkba. A készítmény 79 százalékos hatékonyságú, és a várandósok kivételével 18 év felett mindenki oltható lesz vele, köztük a krónikus betegek is. A kínai oltóanyagból március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik.

Merkely Béla Szputnyik vakcinát kapott, így neki az a legjobb

A Semmelweis Egyetem rektorát az orosz Szptunyik vakcinával oltották be, és mint azt a KOVIDők ismeretterjesztő Facebook-oldal videóbeszélgetésében elmondta, neki ez volt a legjobb. „Ha ez egy Pfizer/BioNTech vakcina lett volna, akkor az lett volna a legjobb, ha az AstraZeneca akkor az, és ha majd lehet a kínaival, akkor pedig az”jelentette ki Merkely, utalva arra, hogy nem érdemes különbséget tenni a vakcinák között, ugyanis mindegyik biztonságos, a fertőzéstől pedig egyformán megvédenek.

Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát beoltják az orosz fejlesztésû Szputnyik V koronavírus elleni vakcinával a Semmelweis Egyetem oltópontján február 18-án.
MTI/Koszticsák Szilárd

Szlávik János: Oltásokkal lehet harcolni a harmadik hullám ellen

Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát jelentette ki Szlávik János. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a pozitív esetek száma a brit mutáns vírus miatt emelkedhet. Mint mondta, azt nem lehet tudni, hogy meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten. A szakember mindenkinek azt javasolta, hogy ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.

Kiss Zoltán: A lényeg, hogy ne legyünk súlyos betegek

Kiss Zoltán virológus az Origónak mesélt arról, hogy már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, és nem tapasztalt semmilyen mellékhatást. A szakember Pfizert kapott, de bármelyik másik vakcinát is kérdés nélkül beadatta volna, legyen szó AstraZenecáról, Modernáról, Szputnyikról vagy a kínai Sinopharmról. „Az a fontos, hogy valamelyiket megkapja az ember. Mindegy, hogy melyiket. A lényeg, hogy ne legyünk súlyos betegek, és emiatt ne kerüljünk kórházba” – jelentette ki a virológus.

Orbán Viktor: Ne indulatból döntsünk

A koronavírus-járvány harmadik hulláma felfutóban van, ezért az embereknek átgondoltan, nem indulatból kell dönteniük az oltásról, hiszen az életükbe is belekerülhet – mutatott rá Orbán Viktor miniszterelnök, aki mindenkit arra kért, hogy regisztráljon, jelentkezzen, menjen be, oltassa be magát, és ha lehet, fogadja el azt, amit éppen kínálnak neki. A kormányfő beszélt arról is, hogy az újraindítás csak akkor jöhet, ha a harmadik hullámot le tudjuk törni.

Dömötör Csaba: Már 200 ezren részt vettek a nemzeti konzultációban

Az egész országot foglalkoztatja, hogy az oltási program előrehaladtával milyen ütemben és hogyan lehet újraindítani az országot, a gazdaságot, és úgy általában az életet – jelentette ki Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint erre jó lehetőség a nemzeti konzultáció, ahol bárki elmondhatja a véleményét. Ezt sokan már meg is tették, szombat reggelig 201 087-en töltötték ki az online kérdőívet.

Fotó: Metropol

 





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás