RETRO RÁDIÓ

Egy 1945-ben meghalt nő kísértetét kaphatta lencsevégre a modern szellemvadász - Videó!





Az elhunyt hölgy szellemét rendszeresen látták a helyiek azon az úton, ahol életét vesztette motorbalesetben még a második világháború alatt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.02.08.
földöntúli találkozás

A 49 éves Rachel Parsons, a Retfordi Szellemvadászok csoportjának vezetője állítása szerint lefotózta a 19 évesen elhunyt Catherine Bystock szellemét, aki évtizedek óta „kísért” egy amerikai reptér közelében található úton.

A helyiek szerint többen is látták már a nő szellemét, aki az út közepén állt és zokogott.

Úgy gondolom, hogy lencsevégre tudtuk kapni Catherine-t. Tudom, hogy vannak szkeptikusok, de ez az én dolgom, éreztük is őt ott” – mondta el a nő a Mirrornak.

Állítása szerint ezen a képen látszódnak a hölgy körvonalai Fotó: Youtube/Retford Ghost Hunters

„A csapatunk rendszeresen járja a kísértetjárta helyszíneket, és egyre többször észlelünk valódi szellemeket” – tette hozzá a szellemvadász.

A kísértetkutató egy barátjával járta a környéket, amikor hallottak az elhunyt nő történetéről. Azonnal a helyszínre siettek és órákon át a fagyos hidegben kiabálták az éjszakában: „Cahterine, itt vagy?”

Vannak különleges eszközeik, például a „macskagolyó”, amit ha valaki a túlvilágról megütöget, akkor villog. Egy ilyen tárgyat helyeztek el a saját kocsijuk tetején a helyszínen.

„Lehúztam az ablakot, és azt mondtam: Ha van itt valaki, szóljon nekünk. Aztán hirtelen hatalmas puffanás hallatszott az autón, ez megijesztett minket. A labda az autó tetején pedig villogni kezdett” – mesélt a hidegrázós eseményről Rachel. Ráadásul a találkozást élőben közvetítették az interneten, így a nézőik is megtapasztalhatták, amit ők átéltek.

Rachel és csapata rengeteg észlelésen van már túl, a Facebook-oldalukon mindegyikről posztoltak is Képünk csak illusztráció/Fotó: Shutterstock

Hazatérése után Rachelt elárasztották az üggyel kapcsolatos üzenetek, és átnézte a felvételeket. Úgy gondolja, hogy látja rajtuk Catherine-t, amint az autójuk előtt áll.

Úgy tűnik, mintha cigarettát tartott volna a kezében. Még a csontvázszerű arcát is láthattam. Hallottam történeteket arról, hogy az emberek találkoztak vele és segítséget kért tőlük. Ijesztő volt. Már 20 éve csinálom ezt, és nem számítottam rá, hogy még meg tudok lepődni” – tette hozzá a szellemirtó csoport vezetője a Mirrornak.

Rachel a csoport közösségi oldalán számol be a megfigyeléseikről. A csapat ugyanis fizetős tartalomként néhány naponta élőben közvetíti az észleléseiket. Később pedig ezeket feltöltik a világhálóra, hogy mindenki megtekinthesse a bizonyítékaikat.

Legfrissebb videójukban egy kocsmában nyomoznak szellemek jelenléte után, láthatjátok azt is, hogy milyen komoly felszereléssel dolgoznak.

 





Ezeket olvastad már?
Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás