RETRO RÁDIÓ

Testvérei férjeivel rohant a halálba Zsolt





A kora reggeli vonatbalesetben öt embere vesztette életét. A kisteherautó sofőrje információk szerint a tilos jelzés ellenére hajtott a vonat elé. Zsolt a sógorait vitte halálba.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.04.05.
felfogadhatatlan baleset

Mint, ahogy korábban a Metropol is beszámolt, kedd reggel 7 óra előtt Mindszent belterületén egy kistehetautó a sínekre hajtott. A baleset során a gépjármű összeütközött a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal, ami az ütközéstől a kisiklott. A legfrissebb információ alapján a balesetben több mint tízen megsérültek, öten pedig a helyszínen meghaltak.

A Bors úgy értesült, hogy az autót vezető Zsolt sógorait vitte halálba, a végzetes reggelen.

A kisteherautó a sínekre hajtott, ahol a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal ütközött Fotó :MTI/Rosta Tibor

A balesetben öt férfi a helyszínen életét vesztette

Az ütközés következtében a kisteherautó – amelyben heten utaztak, többen közülük egy család tagjai – megpördült, és mintegy 20 méterre a kereszteződéstől állt meg, félig lecsúszva a vasúti töltésről. A motorvonat kisiklott, oldalára borult és 60 méterre az ütközés helyszínétől csúszott az árokba. A megpördülő teherautó két villanyoszlopot kidöntött.

A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták. A forgalmat a környező utcákra irányítják.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a baleset helyszínére tíz mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett. Hozzátette: a balesetben öt férfi a helyszínen életét vesztette, a mentők két férfit súlyos sérülésekkel – fej- és végtagsérülésekkel – kórházba szállítottak. A vonaton 11 utas szenvedett jellemzően zúzódásokat, őket megfigyelésre szintén kórházba vitték.

A mentők két férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak MTI/Donka Ferenc

A szóvivő tájékoztatása szerint a baleset sérültjeit a szegedi, a szentesi, a hódmezővásárhelyi és a kecskeméti kórházakba szállították. A Mávinform azt közölte a honlapján, hogy a vonaton 22 utas volt, közülük ketten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek. Hozzátették, hogy a fénysorompó jól működött, a kisteherautó a tilos jelzés ellenére hajtott a vonat elé. A helyszínelés és a műszaki mentés miatt – várhatóan szerda reggelig – Szentes és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek – írták.





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás