RETRO RÁDIÓ

Hátborzongató! Évek óta bántalmazhatták a 3 éves kisfiút, mielőtt elhunyt - a bébiszittert gyanúsítják





A gyerekre vigyázó férfi rohamra hivatkozott, de semmi sem támasztja alá, hogy nem az ő keze által hunyt el Jameson Nance.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.07.14.
brutális bántalmazás

Egy floridai anyuka éppen a munkahelyéről indult haza, amikor egy szörnyű hívást kapott. A bébiszittere telefonált és állítólag azt közölte az anyukával, hogy a kisfia belefulladt egy kád vízbe.

A felvigyázó, Joshua Manns már nem volt a lakásban mire az anyuka hazaért

A nő csak a kisfia élettelen testét találta a fürdőszobában. Sokkolva tapasztalta, hogy Joshue még mentőt sem hívott, tehát még csak meg sem próbált segíteni a kis Jameson Nance-on.

A férfi egy kéziratot hagyott a helyszínen, amiben azt állítja, hogy Joshuának rohama volt, miközben a gyerek a kádban fürdött. Ezért nem vette észre, hogy baj van.

A levélben annyi szerepelt, tudja, hogy senki nem hinné el neki, ami történt és nem szeretne olyan dolog miatt börtönbe kerülni, amit el sem követett.

Semmi nem támasztja alá a férfi szavait

Azonban a boncnoki vélemény a gyanúsított állításait teljes mértékben megdönti, hiszen semmi nem támasztja alá, hogy fulladás történt volna. A jelentés alapján Jameson korábbi sérülések utóhatásaitól szenvedett. Úgynevezett „battered child syndrome”-ája volt, ami lényegében bántalmazottgyerek-szindrómát takar.

A szakember törött bordát, szúrt sebeket a fejen és agyi elváltozásokat talált a kicsin.

A további nyomozásokból kiderült, hogy a gyerek körül már a gyerekvédelem is szimatolt, hiszen az elmúlt két évben kétszer eltört a lába, ráadásul volt, hogy a karján égési sérüléseket találtak.

Elfogták a bébiszittert

Két hét menekülés után előfogták Joshuát, aki egyébként egy házban élt a kisfiúval és az anyukájával. A férfi a pénteki meghallgatásán meg sem szólalt a bíró előtt. Joshuát gondatlansággal, bántalmazással és gyilkossággal vádolták meg - írták a The Daily Beast oldalán.





Ezeket olvastad már?
Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás