RETRO RÁDIÓ

Hatalmas segítség! Megkezdték a lakosság beoltását a honvédség oltóbuszai





Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára erről a közösségi oldalán számolt be.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.27.
covid oltás

A Magyar Honvédség oltóbuszai is bekapcsolódtak a lakosság oltásába. A járművek segítségével gyorsítani lehet a vakcinák beadását, illetve könnyebben jut el a segítség az ország kisebb településeire is. A járművek eddig a katonák oltását segítették, most viszont már az állampolgárokon a sor.

A Magyar Honvédség is részt vesz az oltási programban, szolgálatba álltak az oltóbuszok. Egy ilyen mobil oltóközpontnál naponta 150 ember kaphatja meg a vakcinát.” – írta a közösségi oldalán Dömötör Csaba.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte, már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak. Hozzátette, bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak „csöpögtetve” érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.

(Fotó: kormány.hu)





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás