RETRO RÁDIÓ

Gyomorforgató: 7 éves kislányt rabolt el egy nő, hogy a pasija megerőszakolhassa





Nincsenek szavak arra a tettre, amit egy pár végrehajtott. Elraboltak és megerőszakoltak egy gyermeket, de itt még nem értek véget a borzalmak.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.08.31.
embertelen cselekedet

Letartóztatták azt a 28 éves nőt, aki felelős lehet egy 7 éves kislány elrablásáért, majd életveszélyes sérüléseiért. A kislányt egy orosz játszótérről rabolták el Kurilszkben azért, hogy a nő partnere, a 46 éves Andrej Komaricszkij megerőszakolhassa.

Az embertelen cselekedet után a hétéves kislányt kidobták a második emeleti panellakásuk ablakán. A kisgyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter szállította kórházba, az életéért jelenleg is küzdenek. A nőt még csak most kapták el, azonban párját már korábban elfogták. Rá a lehető legsúlyosabb kiszabható ítélet vár gyilkossági kísérlet és nemi erőszak bűnében, ugyanis korábban szintén nemi erőszak miatt már letöltötte börtönbüntetését. Visszaesőként pedig szigorúbban fognak az esetében intézkedni.

Rémisztő, de a szomszédok beszámolója szerint amikor a rendőrök kiérkeztek és megbilincselték a férfit, az elégedetten mosolygott – írja a Mirror.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás