RETRO RÁDIÓ

Gyászol a budapesti iskola, mindenki szerette a tanárt, aki kórházba került, másnap pedig meghalt





Tragikus hírt közölt a XVIII. kerületi Kondor Béla Általános Iskola a múlt héten: az iskola egyik kedvelt tanára tragikus hirtelenséggel elhunyt. Lapunk úgy tudja, a pedagógus megfertőződött koronavírussal. A hétvégére gyertyák és mécsesek kerültek a suli épülete elé.



Megosztás
Szerző: Kobzi Kitti
Létrehozva: 2021.03.08.
koronavírus

„Megrendülve tudatjuk, hogy kollégánk életének 62. évében váratlanul elhunyt. Kezdetektől iskolánk aktív és megbecsült tagja volt. Emlékét szeretettel őrizzük” - írták az iskola honlapján.

Mentő vitte el az iskolából

Információink szerint a 62 éves tanár régóta szívproblémákkal küzdött. A szülőktől úgy értesültünk, hogy a múlt hét közepén az iskolából mentő vitte el, majd másnap el is hunyt. A Metropol úgy tudja, a pedagógus is elkapta a koronavírust, és mint köztudott, az egyéb krónikus betegségekkel küzdőkre fokozottan veszélyes a vírus.

Úgy tudjuk, az osztály másik tanára is koronavírusos

A tragikusan elhunyt tanár osztályának másik tanítója, úgy tudjuk, már 2 hete megfertőződött a koronavírussal, így ő azóta otthon van. Megkerestünk több szülőt és volt diákot is az iskolából, ám a többségük nem akart nyilatkozni, nagyon megviselte őket a tragédia.

„Szerettük nagyon, kedves, jóindulatú tanár volt„ - emlékezett vissza kérdésünkre egy régebbi volt tanítványa.

Az iskola egyik diákja, és édesanyja - megemlékezés Fotó: Metropol

Mécsesek az iskola kapuja előtt

A hír hallatán mindenki megrendült az iskolában. A hétvégére virágok és mécsesek lepték el az iskola kapuit. A különböző Facebook-posztok alatt több százan emlékeztek meg szeretett tanítójukról, akit igazi „tyúkapóként” jellemeztek, aki nagyon szerette a gyerekeket.

„A hivatása volt az élete, példaértékűen szerette a gyerekeket” - írta egy szülő. „Nagyon sír utána a kislányom, megszakad a szív utána. Próbálok meséket keresni, amivel segíthetném a feldolgozást és enyhíthet a lelkén„ - írta egy másik szülő. „30 éve ismertem, mindenki csak jót mondott róla. Én is ebbe a suliba jártam, engem nem tanított, de nagyon jó híre volt” - mondta egy másik szülő, akinek ma ugyanebbe a suliba jár a gyereke.

„Búcsúzunk Attila bácsitól” - mécsesek az iskola előtt Fotó: Metropol

Megkerestük az iskolát is, de nem szerettek volna nyilatkozni.





Ezeket olvastad már?
Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

„Szexelnek reggel, este és hajnalban!” – rettegnek az emberek, a lépcsőházban esnek egymásnak a Józsefvárost elárasztó drogosok és örömlányok – fotók

„Szexelnek reggel, este és hajnalban!” – rettegnek az emberek, a lépcsőházban esnek egymásnak a Józsefvárost elárasztó drogosok és örömlányok – fotók

Budapest régen - te felismered, hol járunk? - Kvíz

Budapest régen - te felismered, hol járunk? - Kvíz

Elesett az autópálya, már közel 10 kilométeres a torlódás

Elesett az autópálya, már közel 10 kilométeres a torlódás

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás