RETRO RÁDIÓ

Gulyás Gergely: Megtiszteltetés, hogy itt indult újra a dzsúdó





Megtiszteltetésnek nevezte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy Magyarországon indulhatott újra a nemzetközi cselgáncsélet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.24.
Grand Slam-viadal

A 2017-es világbajnokság után megtiszteltetés, hogy ilyen rangos eseménnyel indult el ismét a dzsúdóélet, köszönet érte a Nemzetközi Cselgáncs Szövetségnek” - jelentette ki Gulyás Gergely a budapesti Grand Slam-viadal szombati nyitóünnepségén.

A miniszter beszédében kifejtette, kihívást jelentő idők járnak, és korábban nehéz lett volna elképzelni, hogy a világ legjobb sportolói üres arénákban versengenek.

Marius Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) elnöke is a sportág újraindulását hangsúlyozta.

Köszönet a magyar kormánynak a támogatásért, és még ha nincsenek is jelen a szurkolók, a dzsúdó szelleme itt van velünk” - jelentette ki.

Tóth László, a magyar szövetség vezetője ugyancsak köszönetet mondott a kormánynak és az IJF-nek azért, hogy létrejöhetett az első Grand Slam-verseny Magyarországon.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás