RETRO RÁDIÓ

Gulyás: Azok a magyar baloldali EP-képviselők, akik havi ötmilliót keresnek, ne azon dolgozzanak, hogy a pedagógusok és az orvosok ne kereshessenek többet





Már csak az Európai Bizottságon múlik a helyreállítási alapról való megegyezés, miután a kormány elfogadta a bizottság álláspontját a vitás kérdésekben – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.10.
elképesztő hír

A bizottságnak elküldött válaszban mind a négy olyan területen, ahol a testület előrelépést várt, elfogadták a bizottság álláspontját. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vagy sem az Európai Bizottság felvetésével – mondta Gulyás Gergely, kiemelve: ezeknek a kérdéseknek a jelentősége lényegesen kisebb, mint annak, hogy Magyarország végre megkapja azokat a pénzeket, amelyek az uniós szabályok szerint nekünk járnak.

Csak a technikai lezárása van hátra a megegyezésnek – tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter – MTI/Balogh Zoltán

„Az ügyben szakmai egyeztetés és politikai vita van. Az utóbbit az okozza, hogy Magyarországon a baloldal és nyugat-európai szövetségesei nem szeretnének semmiféleképpen megegyezést. Nem támogatják, sőt tesznek is azért, hogy a magyar pedagógusok ne kaphassanak béremelést, hiszen uniós pénzek között található az a forrás is, amely pedagógusbérekre lenne fordítható. Továbbá az egészségügyi béremelés fedezete is a helyreállítási alap költségvetésében van” – tette hozzá a miniszter. Gulyás Gergely megjegyezte, ezt felelőtlen magatartásnak tartják, és azt kérik, hogy „azok a baloldali európai parlamenti képviselők, akik havi ötmillió forintot keresnek, ne azon dolgozzanak, hogy a pedagógusok és az orvosok ne kereshessenek többet Magyarországon.”

„Elég kisstílű lépés ez egy nagyhatalomtól”

A globális minimumadó és az ezzel kapcsolatos Magyarországra vonatkozó európai parlamenti állásfoglalásról Gulyás közölte: a minimumadónak és a helyreállítási alapnak semmi köze egymáshoz, az EP-határozat durván megsérti az Európai Unió alapszerződéseit, hiszen a lojális együttműködés elve éppen azt jelenti, hogy különböző kérdéseket nem lehet összekapcsolni.

A magyar álláspont szerint a globális minimumadó a jelenlegi formájában az Egyesült Államoknak jó, de Európának rossz, és a közép-európai régiónak a legrosszabb.

A megállapodás elfogadásával azt az adóelőnyt, amelyet a Magyarországon fizetendő alacsonyabb adók jelentenek nekünk a nemzetközi befektetéseknél és az ide irányuló beruházásoknál, elveszítenénk – fejtette ki a miniszter.

Gulyás Gergely azt mondta, a globális minimumadó eredeti célja, hogy a nagy techcégeket megadóztassák, pillanatnyilag nem része az egyezménynek.

„Tehát valójában itt Magyarország Európa érdekeit képviseli” – tette hozzá. Annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást, azt mondta, ez nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy Magyarország fogadja el a globális minimumadót. „Az Egyesült Államok elég nagy hatalom ahhoz, hogy ne ilyen kisstílű nyomásgyakorlást alkalmazzon” – fogalmazott Gulyás Gergely, aki elmondta, a 1979-es, most felmondandó megállapodás helyére lépő egyezményt már 2010-ben Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter aláírta amerikai kollégájával, de az amerikai törvényhozás még nem fogadta el.

A miniszter azt mondta: a 2010-es megállapodás minden problémát orvosolna, de az amerikai kormány nyomásgyakorlásra kívánja használni ezt az ügyet.

A most felmondandó egyezmény 2024 januárjáig hatályban marad, tehát az amerikaiak azt szeretnék elérni, hogy a következő másfél évben fogadjuk el a globális minimumadót, és akkor ők valószínűleg készek lennének ratifikálni a 2010-es megállapodást – mutatott rá Gulyás Gergely, aki megismételte: „elég kisstílű lépés ez egy nagyhatalomtól”.

Infláció, forintárfolyam-hullámzás

Hektikus, nehéz világgazdasági helyzet van, amely az ukrajnai háború miatt állt elő, és a háború következményeként az erre adott éles európai reakciók erősítették fel”.

Miután a gazdasági helyzet a világban lényegesen nehezebb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor, „az infláció a mögöttünk hagyott három-négy évtizedben nem látott méreteket ér el mind az Egyesült Államokban, mind Európában, ez a magyar forintot is próbára teszi” – mondta, majd hozzátette: az euró sem volt hasonlóan gyenge a dollárhoz viszonyítva az elmúlt húsz évben, mint amilyen most.

Gulyás Gergely azt mondta: egy olyan világgazdasági folyamat áll emögött, amely azon alapul, hogy a nyersanyagok és az energiahordozók megléte bizonytalanná vált, ezért a gazdaság egészének működése is.

A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a helyzet, amennyire lehet, normalizálódjon. A költségvetés stabil és kiegyensúlyozott, a hiány csökkenő, a magyar reálgazdaság jó állapotban van, az idei növekedésünk 5 százalék körül lesz, akár fölötte is lehet – mutatott rá.

 





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás