RETRO RÁDIÓ

Megvan a gyilkos! Ez a férfi végezhetett brutálisan Orsolyával New Yorkban





Különös kegyetlenséggel gyilkolták meg a New Yorkban élő magyar családanyát. A rendőrség minden erővel a gyilkosát keresi és most úgy tűnik, meg is találták.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.21.
Brutális kegyetlenség

Megtalálták annak a magyar nőnek a gyilkosát, akit New Yorkban különös kegyetlenséggel öltek meg. Gaál Orsolyán saját pincéjében támadója 60 késszúrást ejtett, majd holttestét egy sporttáskába tuszkolta.

Orsolya 13 éves fiát is gyanúsították

A tragikus estén otthon tartózkodott Orsolya 13 éves fia Leó, akit a kiérkező rendőrök bilincsben elszállítottak kihallgatni, de amint bebizonyosodott, hogy nincsen köze édesanyja meggyilkolásához, haza is engedték.

A nőt bosszúból ölhették meg

A gyilkosság módjából a rendőrök arra következtettek, hogy a gyilkost erős felindulás vezérelte. A gyűlöletre utal az is, hogy amikor a tettes megtalálta az asszony telefonját, két sms-t is küldött a férjnek. Az egyikben azt közölte, hogy az egész család sorra kerül, a másikban pedig az okot fejtette ki, miszerint Orsolya korábban börtönbe juttatta őt.

A térfigyelő kamera felvette, ahogy egy férfi húzza maga mögött a táskát Orsolya feldarabolt testével

Egy férfi beismerte a gyilkosságot

A rendőrség egy pár véres csizmát talált a család háza előtti szemetesben, ami valószínűleg nagy segítségük volt a nyomozásban. A New York-i rendőrség csütörtökön letartóztatott egy személyt a családanya meggyilkolásával kapcsolatban, aki ezután teljes beismerő vallomást tett – írja a New York Post.

A gyilkos valószínűleg az ezermesterként dolgozó, 44 éves David B., akit emberöléssel, fegyverbirtoklással és a holttest eltüntetésével gyanúsítanak. További információt nem lehet tudni, ugyanis a rendőrség arra kérte a a családot és a barátokat, hogy ne nyilatkozzanak a sajtónak, amíg le nem zárul az ügy, tudta meg a Bors.

 

 





Ezeket olvastad már?
Lehúzza a redőnyt az Oscar-díjas filmeket gyártó hollywoodi filmstúdió

Lehúzza a redőnyt az Oscar-díjas filmeket gyártó hollywoodi filmstúdió

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás