RETRO RÁDIÓ

Újra Budapest ékköve lesz a Nyugati pályaudvar





A föld alatt mélyállomás épül, a sínek helyén új városrész születik, az Eiffel-csarnokban pedig egy izgalmas közösségi tér jöhet létre, de a következő években a Nyugati pályaudvar teljes környezete megújul – írta Facebook-oldalán Fürjes Balázs.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.26.
VI. kerület XIII. kerület csodálatos történet

A Budapest és agglomerációjának fejlesztéséért felelős államtitkár szerint egy álom válik valóra az építészetileg is különleges állomás zöldítésével és felújításával. Mint írja: a pályaudvarnak vasúttörténeti jelentősége is van.

Fürjes Balázs szerint Budapest első számú pályaudvara lesz a Nyugati Fotó: Magyar Nemzet/Kurucz Árpád

Innen indult hazánk első vasútjárata Vácra

„1846-ban innen, vagyis elődjéből, a pesti indóházból indult el Magyarország első vasútjárata Vác felé. Majd időközben az indóházat körbenőtte a város, a megnövekedett forgalmi igények és a Nagykörút kiépítése miatt kicsinek bizonyult és útban lett. Ezután épült meg a pályaudvar mai impozáns csarnoka. Hogy a vonatok az építkezés alatt is szállítani tudják az utasokat, az indóházat először körbeépítették. A vasszerkezetes csarnokot fölé emelték, de mindezt kicsit eltolva, hogy a Nagykörút is elférjen. Majd amikor kész lett, elbontották a régi épületet” – írja az államtitkár.

Korabeli felvételen a már pályaudvar Fotó: Facebook

Igazi építészeti bravúr volt!”

„A csarnok épületének terve Gustav Eiffel irodájában készült. A pályaudvar terveit az osztrák August de Serresnek köszönhetjük, a csarnok acélstruktúrája a francia Theofil Seyrig munkáját dicséri. Igazi építészeti bravúr volt! A csarnok acél és üveg szövetsége. Amikor megépült, acélstruktúrája rendkívül innovatívnak számított. Ráadásul az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb csarnoka volt, de világszinten is ott volt az öt legnagyobb között”– ismerteti Fürjes Balázs a posztjában.

A csarnok építészeti remek Fotó: Facebook

Egy ilyen értéket nem szabad veszni hagyni!”

A Nyugati pályaudvar egy komoly történelmi múlttal rendelkező, izgalmas épület, meghatározza Budapest karakterét. Egy ilyen értéket nem szabad veszni hagyni! Dolgozunk ezen: az elmúlt egy évben megújítottuk a pályaudvar monumentális tetőszerkezetét, új üveg függönyfalat is kapott az épület. A tervpályázat eredményeként pedig az Eiffel-csarnok Budapest új, izgalmas közösségi tere és találkozóhelye lehet” – hangsúlyozza az államtitkár.





Ezeket olvastad már?
Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás