RETRO RÁDIÓ

Most kaptuk a hírt, elfogták az egyik legkeresettebb magyar pedofil szexragadozót





Egy összehangolt akció keretén belül sikerült elfogni azt a 33 éves férfit, aki a legkeresettebb bűnözők top 50-es listájára is felkerült.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.23.
sikeres akció

Nemzetközi együttműködésnek köszönhetően elfogták az egyik legkeresettebb magyar szexuális ragadozót, M. Gyula Dávidot. A miskolci pedofil Németországban bujkált, április 22-én végre sikerült elfogni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak, szexuális kényszerítés és kábítószerrel visszaélés bűntett elkövetése miatt körözését rendelte el a miskolci M. Gyula Dávidnak. Az általa 2018 és 2020 között elkövetett bűncselekmények súlya miatt a 33 éves férfi a rendőrség honlapján is közzétett legkeresettebb bűnözők top 50-es listájába is bekerült – írta a police.hu.

Gyanúk szerint a férfi külföldön tartózkodik, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya felkérte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát M. Gyula Dávid felkutatására és elfogására.

A nyomozók kis idő elteltével megállapították, hogy a férfi Németországban tartózkodik.

Ezután egy összehangolt, közös nemzetközi akcióban 2021. április 22-én, csütörtökön, a reggeli órákban az alsó-szászországi Dinklage városában a német rendőrök elfogták a pedofil férfit.

Kiadatásáról később döntenek.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás