RETRO RÁDIÓ

Holdfényben, a sírokra fektetve erőszakolta meg a 10 év alatti gyerekeket a francia filozófus





Sírhelyeken erőszakolt meg 10 éves tunéziai kisfiúkat az egyik legismertebb francia filozófus, Michel Foucault (1926–1984).



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.09.
Bűncselekmény

Az oldal cikke szerint minderről Guy Sorman francia–amerikai esszéíró, a „francia neoliberalizmus alapítója” a France 5 közszolgálati televízióban beszélt a közelmúltban.

Beszámolójuk alapján Guy Sorman a műsorban azt mondta: „szerintem fontos lenne tudni, hogy a szerző (Foucault) mennyire volt mocskos alak. Amit Foucault művelt fiatal tunéziai gyerekekkel, azt én is láttam, és hibáztattam is magamat, hogy akkor nem jelentettem fel [...]”. A részletekről Guy Sorman elmondta, hogy Michel Foucault 8, 9 és 10 éves kisfiúkkal egy tunéziai temetőben találkozott, majd – szavai szerint – „holdfényben a sírokra fektetve erőszakolta meg őket”.

Michel Foucault az egyik legismertebb francia filozófus (Fotó: AFP)

Az Origo a VA nevű portált idézve azt írta: Guy Sorman kijelentése „alig-alig kapott médiavisszhangot”. Mint hozzátették, az érdektelenség azért is meglepő, mert a (francia) nemzetgyűlés éppen most fogadott el egy olyan törvényjavaslatot, amely a kiskorúak szexuális erőszak elleni védelmét erősíti, többek között azzal, hogy 15 évben húzták meg a beleegyezési korhatárt. Azaz – mutatott rá a cikk – ez alatt a kor alatt, ha egy nagykorú szexuális kapcsolatot létesít egy kiskorúval, az a törvény erejénél fogva nem minősülhet beleegyezésnek, a nagykorú tehát (pedofil) bűncselekményt követ el.

Michel Foucault az egyik legnagyobb hatású francia filozófus volt

Szélsőbaloldali gondolkodóként kezdte, majd támogatta Khomeini ajatollah iráni fanatizmusát, élete végén pedig az (elméleti) újkonzervativizmushoz került közel. A cikk felidézte azt is, hogy Michel Foucault volt az AIDS egyik első ismert áldozata, élettársa, Daniel Defert az AIDS ellen küzdő alapítványt hozott létre közös vagyonukból.

A portál cikke szerint egyetlen vád és vádoló még nem jelent bizonyítékot, azonban Foucault életében tett, „több mint furcsa megjegyzései teszik hihetővé a szemtanú leírását”, aki a többi között azt mondta róla, hogy Michel Foucault „semmilyen erkölccsel nem rendelkezett” és „egy megátalkodott, bűntudatot nem érző élvhajhász volt”.

A cikk François Bousquet esszéíró, a La Nouvelle Librairie nevű híres könyvesbolt igazgatójának szavait idézve a többi között azt írta, hogy a genderideológia „támaszt találhat Foucault műveiben”. Ha igaz, amit Guy Sorman mondott, akkor Foucault munkássága saját szexuális terveit szolgálta ki – állapította meg a cikk, majd kiemelte, hogy ez pedig egy olyan feltevés, amit „a finnyás értelmiség” nem tudna elfogadni.

Ha ugyanis a mű és az alkotó között ilyen titkos paktumot vélnénk felfedezni, ez egyben azt is jelentené, hogy megkérdőjelezzük intellektuális relevanciáját és mondanivalóját. És Foucault nem is tett mást, mint radikálisan megkérdőjelezte a társadalmi és erkölcsi rendet. Francois Bousquet szerint az, hogy ez mekkora károkat okozott és okoz ma is, már a napnál is világosabb” – összegzett az Origo cikke.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás