RETRO RÁDIÓ

Fogyatékkal élő és ép gyerekek egy csodás napot töltöttek el az állatokkal együtt – Fotók!





A Fővárosi Állat- és Növénykert több ezer gyermeket látott vendégül az ország minden tájáról ma délelőtt. A fogyatékkal élők egymással és ép társaikkal ismerkedhettek, barátkozhattak, együtt tölthettek egy kellemes napot a kiváló programokon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.13.
XIV. kerület jókedv

Hétfő délelőtt fél 11-kor nyitotta meg a fővárosi állatkertben a sérült gyermekek napját Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) elnöke.

Nagy örömmel tölt el, hogy a tavalyi pandémiás időszak után idén sikerült megrendezni ezt az eseményt – fejezte ki örömét és köszönetet mondott a szervezőknek, az állatkertnek, a segítőknek, illetve a kormánynak. Ingyenes buszokat biztosítottak a vidéki sérült gyermekekkel és felnőttekkel foglalkozó alapítványok számára, így ezen a napon a legszegényebbek, a hátrányos helyzetűek is eljuthattak a rendezvényre.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: a kormány kiemelten támogatja a fogyatékkal élők beilleszkedését, segíti a sérült embereket abban, hogy önálló életet tudjanak élni, az egészséges emberek pedig megismerjék az életvitelüket, ezáltal is jobban megértve őket.

A sérült gyermekek napján olyan élmények várták a gyerekeket, fiatalokat és a felnőtteket egyaránt, melyekre örök életükben emlékezni fognak – mondta lapunknak Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője. – A legmeghatóbb pillanat, amikor sérült gyermekek lépnek fel a színpadon és produkciójukat előadják társaiknak.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

A gyerekeknek legjobban Samu, a nemrég született kiselefánt tetszett, ő már most mindenki kedvence. Kitűnő volt a hangulat, a hatalmas tömegben iskolás csoportok, különböző fogyatékkal élőket segítő intézményekből érkezett fiatalok és felnőtt kísérőik tűntek fel, ép és sérüléssel élő gyermekek együtt örültek a különleges állatok társaságának. Körbevették a kifutókat, lelkesen fotózták, videózták az elefántokat, a zsiráfokat, a fókákat és a többi állatot.

A főbejárat közelében elhelyezett színpadon énekes foglalkozást tartottak, gyerekdalokkal szórakoztatták a közönséget, együttesek, énekesek léptek fel, bevonva előadásukba a közönséget, épeket és sérüléssel élőket egyaránt.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Nem először jövünk az állatkertbe a sérült gyermekek napján – mondta lapunknak Lehoczky Istvánné, aki férjével és fogyatékkal élő lányával, Judittal együtt élvezte a programot. – Évről évre egyre jobb a hangulat, és a szervezők mindig tudnak újítani a programokon. Itt tényleg mindenki elfogadja egymást, előítéletek nélkül.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás