RETRO RÁDIÓ

Elképesztő, mire bukkant ez a férfi a háza alatt: erre egyáltalán nem számított





Mindenkit meglepett a férfi felfedezése, pedig csak a járdáját szerette volna rendbe hozni a kertjében. A történteknek helyi szakemberek szerint történelmi jelentősége lehet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.21.
óriási felfedezés

Az egész várost sokkolta, amire nemrég az Illinois állam Alton nevű városában bukkantak. Gary Machensnek fogalma sem volt róla, hogy mi húzódik a háza alatt, egészen addig, amíg rá nem szánta magát, hogy megjavítja a járdáját.

Elmondása szerint a járda elkezdett süllyedni, ezért ki kellett ásnia az egész területet, amikor felfedezett egy mély alagutat a kertjében. „Legalább 3 méter a belmagassága és 2,7 méter széles a járat. Körülbelül harminc centiméterrel van a föld alatt. Hogy valójában meddig is megy el az alagút, azt nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a lejtése miatt legalább 18,2 méter mélyre visz a föld alá” – írta le az alagútját a megdöbbent férfi.

A helyi történészek szerint az alagút 1840 körül épült, 50 évvel a fölötte lévő ház építése előtt. Az rejtély, hogy miért építették. „Alton környékén van néhány alagút, de ez egyedülálló. Jégveremként vagy gyökérpinceként használhatták, de sok más lehetőség is rejtőzik benne” – tette hozzá Gary a FoxNewsnak.

Egyesek azt is feltételezik, hogy az alagút fontos szerepet játszhatott a nemzet történelmében. Egy biztos, hogy gazdag múltra tekint vissza.

„Lehet, hogy föld alatti vasútvonalhoz építették. Erre nincs bizonyíték, de volt egy komp itt, Alton környékén, így akár arra is használhatták” – magyarázta Machens. „Az évek során Alton három korábbi polgármestere is lakott ebben a házban. Nem tudom, hogy bármelyikük tudott-e erről. A házat 1890-ben építették, az alagút vélhetően 1840-ből származik, tehát 50 évig állt itt. Hogy mire használták, azt nem tudom. Vannak térképeink, amelyek 1863-ig nyúlnak vissza, de sem a ház, sem pedig a telek nincs rajta megjelölve” – mesélte a férfi megdöbbentő felfedezése kapcsán.





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás