RETRO RÁDIÓ

Fenyeget a harmadik hullám! Most az óvatosság a legfontosabb





Müller Cecília elmondta, egyre több országban jelen van a harmadik hullám, ezért az országos tisztifőorvos az adatok alapján óvatosságra intett mindenkit.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.09.
járvány

Müller Cecília az Operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondta: egyre több országban jelen van a harmadik hullám, és itthon is óvatosságra intett mindenkit, mivel a második hullám süllyedő szakaszában egyfajta megtorpanás látszik. „Ez azt jelenti, hogy nem folyamatos a csökkenés, hanem egyfajta hanyatló tendenciát észlelek, sok szám tekintetében sajnos nem csökken az esetszám, ez aggodalomra ad okod, és egyre többen vannak kórházba” – fogalmazott az országos tiszti főorvos. Hozzátette: A szennyvízmintákban a vírus örökítőanyagának a mennyisége stagnál, enyhén emelkedik, vagyis sokan közülünk akár tünetmentesen is ürítik a kórokozót.

Kiderült az is, hogy eddig 24 esetben mutatták ki a brit mutáns vírust Magyarországon. A vizsgálatok alapján a vírust nem külföldről hurcolták be, vagyis a mutáns törzs közösségi terjedése így adott. Jó hír azonban, hogy a brazil és afrikai mutáns vírus továbbra sincs jelen hazánkban.

Folyamatosan zajlik az oltások beadása

Az oltás első két szakasza lezárult: az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Az elmúlt napokban megkezdődött és ezen a héten folytatódik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál. Már négy vakcinát lehet alkalmazni: a Pfizer és a Moderna mellett ezen a héten már a Szputnyik és az AstraZeneca vakcinákat is használják az oltáshoz. A mai napon újabb Pfizer-szállítmány várható, ebből is a regisztrált legidősebbek oltása folytatódik. Az eddig érkezett AstraZeneca-vakcinával a hét második felében megkezdődhet a 60 év alatti regisztrált krónikus betegek oltása.

Aki jelentkezett a védőoltásra, de ebben a körben sem kerül sorra, kérem ne idegeskedjen, folyamatos fogjuk behívni az oltakozni vágyóknak” – hívat fel a figyelmet Müller Cecília.

  • A házi orvosok most először kapnak Pfizer vakcinát, egy ampulla 5-6 személy oltását biztosítja, ezt most a regisztrált legidősebbek kapják. Emellett 560 fővárosi házi orvosi praxist arra kérnek, hogy válasszanak ki 5 főt, akiknek az oltását kiszervezik az oltópontokra. Itt Szputnyik vakcina lesz elérhető, amit a krónikus betegségekkel nem rendelkezők kaphatnak meg.
  • Kiderült, hogy ugyancsak a házi orvosoknál vehetik fel az oltást a 18 és 60 év közötti krónikus betegek. 2040 házi orvosi praxis fog kapni 1 AstraZeneca ampullát, ami 10 fő beoltására lesz elegendő.
  • Ma megérkezik a Pfizer kilencedik szállítmánya, összesen 85410 adag. A Modernából csütörtöki napon érkezhet szállítmány, a várakozások szerint 21600 adag.
  • Megtartják az érettségiket

    Több mint 5 hónap telt el a tanév kezdés óta, elkezdődött a második félév, az oktatás rendszere működik –fogalmazott az Operatív törzs sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán.

    A köznevelésért felelős államtitkár közölte: A kormány döntése értelmében március 1-jéig a középiskolákban és az egyetemeken marad a digitális oktatás, míg az általános iskolákba, óvodákba szigorú intézkedések mellett járhatnak a gyerekek.Mint mondta, a középfokú felvételi eljárás zökkenőmentesen zajlott, és hasonló eredmények születtek, mint a korábbi években. Összesen 76633 fő jelentkezett, és mindössze a diákok 1,6 százaléka nem jelent meg. Kiderült az is, hogy a szóbeli és az írásbeli érettségik is meg lesznek tartva. Egy teremben legfeljebb tíz fő lehet, szóbeliknél távolságot kell tartani. Tavaly tavasszal 80 ezer, ősszel 30 ezer diák érettségizett le így. Az érettségi előtt álló diákoknak lehetősége van konzultációra.





    Ezeket olvastad már?
    „Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

    „Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

    Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

    Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

    Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

    Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

    Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

    Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás