RETRO RÁDIÓ

Felgyógyult, majd mégis az életét követelte a koronavírus a 89 éves nagymamának





A holland nőnek már egyszer sikerült legyőznie a betegséget, aztán olyan történt, amire senki sem számított.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.13.
borzalmas tragédia

Egy holland nő lett hivatalosan is az első személy, aki meghalt a koronavírus miatt, miután másodjára is megfertőződött.

A 89 éves beteget három hét alatt győzte le a vírus, mindezt azután, hogy egyszer már sikerült kilábalnia belőle. Halála előtt kemoterápián esett át egy leukémiára emlékeztető ritka típusú fehérvérsejt-rák miatt. Elsőként a nőt még év elején szállították be kórházba magas lázzal és csúnya köhögéssel. Az orvosok koronavírus-tesztet végeztek rajta, ami pozitív lett. Öt nap múlva mégis elbocsátották – írja a brit Metro.

Képünk illusztráció / Pixabay

Ezt követően a tartós fáradságon kívül a betegnek nem voltak további tünetei, egészen két hónappal későbbig, amikor kemoterápián kellett átesnie. Mindössze két nappal a kezelés megkezdése után ismét belázasodott, köhögött és légszomjai voltak. Koronavírus tesztje ismét pozitív lett, szervezetében már nem voltak antitestek. A nyolcadik napon állapota megromlott és két héttel később meghalt. Az orvosok szerint a második fertőzése súlyosabb volt, mint az első.

 





Ezeket olvastad már?
A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás