RETRO RÁDIÓ

Fantasztikus eredmény: a GB & Partners megduplázta bevételét





Míg a legtöbb befektetőtársaság kivár, addig a GB & Partners hisz a magyar vállalatokban és támogatja a haladásukat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.24.
bevétel

A közel 70 milliárd forint tőkét kezelő GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a teljes portfóliójának 2019-es árbevételét közel másfélszeresére, 20,2 milliárd forintra növelte a korábbi évi 13,2 milliárd forintról, export árbevételét pedig megduplázta 11,7 milliárd forintra, és nem utolsósorban összesen 2,15 milliárd Ft adót fizettek meg.

Miközben 2020 első félévében a befektetők nem voltak elég bátrak, addig az Alapkezelő bízott a hazai vállalkozásokban és 7,1 milliárd forintot helyezett ki hozzájuk. Sőt, ezt további 4 milliárd forinttal meg is fejelték. Figyelmük leginkább a fenntarthatóság és innováció felé fordult, és természetesen azt is vizsgálták, ezeknek a termékeknek milyen lehetősége lenne a nemzetközi piacokon, legyen szó egészségügyi innovációkról, okosváros technológiákról, digitális pénzügyi megoldásokról vagy egyedülálló alkotói értéket képviselő, formabontó fogyasztói termékekről.

A hatalmas árbevétel igazolja az Alapkezelő befektetési politikáját: abban hisznek, hogy pusztán a pénzügyi befektetés nem tesz sikeressé egy vállalkozást. A sikerhez a pénzen kívül szükséges a tapasztalt, de friss szemléletű szakemberek bevonása is.

Az Alapkezelő és portfóliótársaságai szoros együttműködési összhangjáról számoltak be az év során a változatos portfólió kiemelt szereplői is: a fenntartható divatipar hazai hírvivője, a Nanushka, az ipari léptékű hatóanyagtisztítási technológia elöljárója, a RotaChrom, valamint az élhetőbb és okosabb város jövőjének jelenkori fejlesztői, az EPS Global és az Asura Technologies.

Előkelő helyen a Nanushka

A fenntarthatósági kezdeményezéseit tekintve nemzetközi viszonylatban is szinte egyedülálló divatipari márka, a Nanushka, a tavalyi kereskedelmi eredménye alapján 406. lett az Európa leggyorsabban bővülő vállalkozásait összegyűjtő Financial Times listán. 2020-ban a globális divatiparon is éreztette hatását a világjárvány; nemzetközi divatbemutató események maradtak el, akadoztak a nemzetközi szállítások, bezártak boltok, s így a gyártási folyamatokat is újra kellett tervezni. Az új helyzetre való át- és berendezkedés közben a Nanushka egyre vonzóbb munkáltatóvá vált, s tovább tudta bővíteni csapatát olyan nemzetközi, főképp olasz és brit divatipari szakemberekkel, akik korábban ismert világmárkáknál bizonyítottak, mint a Gucci, vagy a Tom Ford, s akiknek kiválasztásában az Alapkezelő szakemberei is tevékenyen részt vettek.

A márka kézzel fogható egyedisége és könnyedén elegáns esztétikuma a budapesti és a 2019-ben nyílt New York-i flagship store-ok mellett már a legújabb, London belvárosában elhelyezkedő üzletháznak köszönhetően is egyre szélesebb körben elérhető és átélhető.

Új lehetőségeket nyitottak a gyógyszeriparban is

Sikereket könyvelhetett el a RotaChrom is, melynek páratlan egészségügyi technológiai eljárása olyan perspektívákat nyitott meg a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, vagy a szépségipar számára is, amik 4,3 milliárd Ft árbevételt eredményeztek a Társaság számára 2019-ben. Erőforrásait ma hatóanyagtisztítási eljárásának nemzetközi terjesztésére, Észak-Amerika piacainak az Alapkezelővel szoros együttműködésben történő feltérképezésére és fokozatos építkezésre fordítja, amiben Byssz Róbert régióvezető – aki a Philipsnél 110 országban felelt a sales és marketing stratégia átalakításáért és fejlesztéséért – és Madarász László vezérigazgató – aki több mint 20 évet töltött vezetőként olyan piacvezető vállalatoknál mint a P&G vagy a Novartis – szakmai tapasztalataira is támaszkodhat.

Kínában is jelen vannak

Az Alapkezelő portfóliójában találunk olyan társaságot is, mely a Távol-Keleten, egészen pontosan Kínában szerezte meg első jelentősebb piacait. Az EPS Global ugyanis a kezdeti 10 ezer után az Alapkezelő aktív közreműködésével 2020 végére már több mint 30 ezer parkolóhelyre nyert el koncessziós szerződést és ezzel a városi közlekedési- és parkolási okosrendszert üzemeltető szolgáltatásait fokozott hatékonysággal tudja alakítani, fejleszteni, valamint még több település számára értékesíteni a jövőben. A hazai léptékhez képest rendkívül magas számok nem mindennapi felelősséggel is párosulnak, a Társaság az okosparkoláson is túlmutató városi közlekedés-szervező rendszerének további bővítése és hatékonyságának növelése ennek kíván megfelelni.

 





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás