Gyomorforgató jelenetek zajlódnak le az iskolába menő diákok előtt, akik kénytelenek végignézni a környéket ellepő hajléktalanok gusztustalan viselkedését.

A Ripostnak több szülő számolt be arról, hogy reggelente hányinger kerülheti őket, miközben gyermekeikkel az iskolába igyekeznek. Állításuk szerint az utcán élők, szó szerint mindent a nyílt színen végeznek.

A lap információi szerint a XIII. kerület Fiastyúk utcát és annak környékét ellepték a hajléktalanok. Igaz, még csak most kezdődött el az iskola, de a szülők már most úgy érzik: tűrhetetlen a helyzet, tenni kell valamit.

„Annyira durva a helyzet, hogy már nem bírjuk tovább”mondta a Ripostnak K. Yvett.

„Reggelente általában a Fiastyúk utcai buszmegállóba megyünk, ahol borzasztó bűz terjeng. Abban reménykedtem, hogy ha elkezdődik a tanév, majd „kitakarítják” a környéket, de nem így történt. Terjeng továbbra is a szag, és az iskolások között sétálnak a hajléktalanok.”

Az édesanya szerint a gyerekek nem is értik, hogy mi történik körülöttük. Így rendes magyarázatot sem tud adni rá.

„Azt kérdezgetik tőlem, hogy „mit csinál a bácsi ott a padon?”, „miért, dülöngél vagy fekszik a járdán” – folytatta az édesanya.

„Egyre rosszabb a helyzet. Tudom, hogy közterület meg minden, de az ovik, sulik és bölcsik közelében a forgalmas villamos és buszmegállókban a bűztől nem lehet megmaradni. Ott állunk többen a gyerekekkel és szó szerint öklendezünk. Ha esik az eső be se tudunk állni a fedett váróba mert tele van fekáliával, és mindenféle dologgal… Eddig empatikus voltam, sajnáltam őket, de nálam betelt a pohár. Már láttunk bedrogozott embereket is, akik szerintem nagyon veszélyesek itt a gyerekek közelében” – tette hozzá az anyuka.

Fotókon is megnézheti itt, hogy mit művelnek az utcán a hajléktalanok.

De nem jobb a helyzet a VIII. kerületben sem, ahol tábort vertek a hajléktalanok.

Borzalmas állapotok uralkodnak a II. János Pál Pápa téren, ahol egymást érik a sátortáborban élő hajléktalanok. Bár a helyiek folyamatosan próbálják elérni, hogy tegyen valamit a vezetőség, eddig nem történt semmi, miközben a környéken egyre inkább eldurvul a helyzet.