RETRO RÁDIÓ

Ez több mint kínos, lánykérésnek hitte a kommandósok rajtaütését a dúsgazdag magyar férfi barátnője - Videó!





Több mint 1,3 milliárd forint kárt okozott az a budapesti és nagykanizsai elkövetőkből álló bűnszervezet, amely külföldről behozott használt gépkocsik kereskedelmével foglalkozott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.11.
Rajtaütés

A járműveket Németországból cseh és szlovén cégeken keresztül hozták Magyarországra, ahol az első belföldi vevők olyan kereskedők voltak, akik a beszerzésben csak papíron vettek részt, a továbbértékesítés után nem fizettek áfát. Az „eltűnő kereskedőktől” fiktív számlákkal, minimális haszonnal továbbadott autókat a végső megrendelők így a versenytársaknál jóval kedvezőbb áron értékesíthették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

A hálózat felszámolására a NAV nyugat-dunántúli nyomozói negyven helyszínen szerveztek kutatást, a bizonyítékok beszerzésében több százan vettek részt, nyomozók, járőrök, informatikusok, továbbá drog- és pénzkereső kutyák. Mivel a bűnszervezet irányítóinak többször is volt már dolga a hatóságokkal, ezért hozzájuk a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a NAV MERKUR bevetési egységei érkeztek Pest megyébe és Nagykanizsára - ismertette Haszon Dávid.

A bűnszervezet vezetőjét Pest megyei luxusotthonában fogták el a TEK kommandósai, a férfi barátnője eleinte fel sem fogta a helyzet súlyosságát, azt hitte, hogy sajátos lánykérés zajlik. A milliárdos értékű ingatlan golyóálló üvegezésével, kamerarendszerével és mozgásérzékelőivel szinte erődítményként szolgált az ott lakóknak.

A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a NAV bankszámlákat és ingatlanokat zárolt, valamint nagy összegű készpénzt foglalt le. A speciálisan képzett kutyák segítségével a bűnbanda nagykanizsai tagjának gépkocsijában több mint huszonöt millió forint készpénzt találtak.

Egy titkos, a bűncselekmények szervezésére fenntartott irodában az ujjlenyomatokat is ellenőrizni kellett, mert az elkövetők tagadták, hogy közük lenne az ingatlanhoz.

A hatóságok öt embert vettek őrizetbe, közülük hárman a Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt letartóztatásba, ketten pedig bűnügyi felügyelet alá kerültek. Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak - derül ki a NAV közleményéből.





Ezeket olvastad már?
Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás