RETRO RÁDIÓ

Ennyivel több nyugdíjt hoz a postás novemberben





A novemberi nyugdíjukkal együtt 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak az idősek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.22.
nyugdíj

Orbán Viktor október 1-én jelentette be hogy megkezdik a 13. havi nyugdíj visszaépítését. Most a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta jövő év elejétől a 13. havi nyugdíj első heti részletét fogják megkapni a nyugdíjasok. A novemberi nyugdíjukkal együtt pedig 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak.

Azt januárra visszamenőleg minden nyugdíjas és nyugdíjszerű járulékban részesülő megkapja - tette hozzá.

A kormánypárti politikus jelezte: a novemberi nyugdíj már emelt összegű lesz, annak összegére kapják meg az idősek januártól a rendes nyugdíjemelést, egyúttal elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat is.

Zsigó Róbert közölte: a 2010-ben történt „családbarát fordulat” része az is, hogy az idősek megfelelő körülmények között, méltósággal tudjanak élni.

Példaként említette a Nők 40 programot, majd felidézte, hogy az idősek az elmúlt négy évben mintegy 250 milliárd forintnyi extra juttatást - kiegészítő nyugdíjemelést, Erzsébet-utalványt, nyugdíjprémiumot és rezsiutalványt - kaptak a nyugdíjemelések mellett.

Mindent megpróbálunk elkövetni azért, hogy anyagilag is megfelelő módon tudjuk megbecsülni azt a munkát, amelyet az idősek elvégeztek az elmúlt évtizedekben” - hangoztatta az államtitkár.





Ezeket olvastad már?
Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás