RETRO RÁDIÓ

„Én vagyok az a mentőápoló, akit feljelentettek„ – megható üzenetet küldött Mariann





Szinte az egész ország egyszerre háborodott fel, amikor kiderült, azért tettek panaszt a mentősökre, mert éhesek voltak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.09.
bajtársak

Pár nappal ezelőtt osztották meg a hírt az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán, hogy egy ismeretlen személy bejelentést tett, mert sérelmezte, hogy a mentősök ételt vásároltak egy utcai büfésnél.

Kiderült, hogy egyik kollégájuk kevesebb mint 2 percre szállt ki a mentőautójából, hogy hamburgert vegyen magának, de egy valószínűleg nagyon unatkozó budapesti lakos azonnal lekapta az eseményt, hogy később aztán bejelentést tehessen. A történet már csak azért is hajmeresztő, mert a férfi minden szabályt betartva szerezte be az ebédjét, de emberileg végképp nem érthető, hogy vajon mi járhatott a feljelentő fejében, amikor úgy döntött, kifogást emel az ellen, hogy az erején felül dolgozó egészségügyis esetleg ételhez juthasson.

Az Országos Mentőszolgálat bejegyzésében kifejezetten diplomatikusan magyarázták el, kollégájuk semmilyen szabályt nem szegett meg, sőt végül mégsem lakhatott jól… Ugyanis, amint beértek állomáshelyükhöz, már érkezett is a következő riasztás.

Most a nyilvánosság elé állt az egyik bepanaszolt mentős, aki videóüzenetében még egy ígéretet is tett.

Sziasztok! Én vagyok az a mentőápoló, akit húsvétkor feljelentettek, mert megálltam a bajtársammal egy hamburgerért„ – kezdte Buvár Mariann. „Szerencsére nemcsak a mentők főigazgatója, hanem a társadalom nagy része is kiállt értem” – folytatta üzenetét a mentőápoló, aki végül egy ígérettel zárta beszédét. „Ígérem, ahogyan eddig is, úgy ezután is helytállunk bajtársaimmal, és számíthattok ránk a jövőben is!”

Az elmúlt napokban hihetetlen mértékű társadalmi összefogást eredményezett a felháborító eset.





Ezeket olvastad már?
A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás