RETRO RÁDIÓ

Merénylet a Maldív-szigetek volt elnöke ellen, a testőre is megsérült





Pokolgép robbant csütörtökön a Maldív-szigetek korábbi elnökének Male-i otthona mellett, kormányzati források szerint Mohamed Nasíd ellen merényletet kíséreltek meg.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.05.07.
támadás

Hatósági források szerint a jelenleg a parlament házelnöki tisztét betöltő Mohamed Nasíd éppen az autójába szállt be, amikor a robbanás történt, amelyben megsebesült a testőre is.

Imrán Abdullah belügyminiszter egy helyi televíziós csatornának azt mondta, a politikust kórházba szállították, állapota stabil.

Merénylet a Maldív-szigetek volt elnöke ellen (Fotó:shutterstock/illusztráció)

Nasíd volt az ország első demokratikusan megválasztott elnöke, miután 2008-ban bevezették a többpárti rendszert az indiai-óceáni országban. A politikust 2012-ben vitatott körülmények között távolították el, 2015-ben pedig elítélték terrorizmus vádjával, ám a rá kiszabott 13 éves börtönbüntetést később az ország legfelsőbb bírósága megsemmisítette, őt pedig 2019-ben megválasztották a parlament házelnökének.

Mohamed Szolih államfő a robbantást az ország demokráciája és gazdasága elleni támadásnak nevezte, és hozzátette, „átfogó és gyors” vizsgálatot indítanak, amelyben az ausztrál rendőrség is segítséget nyújt majd.





Ezeket olvastad már?
Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

„Azt hittük, hogy káprázik a szemünk” - tavaszi Mikulás járja Újbudát

„Azt hittük, hogy káprázik a szemünk” - tavaszi Mikulás járja Újbudát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás