RETRO RÁDIÓ

Elmesélte a hős tanár, hogyan buktatta le a győri kukkolót





A győri férfi kislányokról készített éppen felvételeket, amikor Kovács Albert gyanút fogott, hogy valami nem stimmel és lebuktatta a leskelődőt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.11.
Hősiesség

A győri kislányokat kukkoló letartóztatását meghosszabbították, a férfi sapkába rejtett kamerával filmezte a mit sem sejtő gyerekeket. A kukkolót anno egy tanár, Kovács Albert kapta rajta és buktatta le, akit azóta ki is tüntetett a győri polgármester, Dézsi Csaba – írta meg a Blikk.

A 39 éves férfi laptopján a nyomozás során összesen 57 saját felvételt találtak (Montázs: Metropol)

A 39 éves férfi laptopján a nyomozás során összesen 57 saját felvételt találtak, amelyeket ugyanígy készíthetett el 2019 és 2020 nyara között. Kovács Albertnek – aki akkor táboroztató tanárként volt a gyerekekkel – lett gyanús az ismeretlen, mert folyamatosan a csoportja közelében lebzselt. Többen elmondták, hogy gyakran látják őt a környéken.

A fülke körül ólálkodott

A tanárnak aztán az tűnt fel, hogy az illető a fülke mögött ólálkodik. Ott, ahova a 9-10 éves lányok párosával mentek átöltözni. Arra lett figyelmes, hogy a pedofil férfi egy sapkát helyezett a földre, aminek egy része így belógott a fülke alá is, de amikor a tanár oda ment, a férfi gyorsan felkapta a kukkolásra használt kiegészítőt. A lányokra vigyázó oktató ekkor kérdőre vonta a gyanúsan viselkedő alakot, aki védekezésképp annyit mondott, hogy csak várja, hogy kiürüljön az öltöző és ő is átöltözhessen.

Akkor miért csak egy sapka van nála? És miért a fülke mögött áll? – kérdezgette folyamatosan a leskelődőtől, majd amikor jobban megszerette volna nézni a sapkát, a férfi ellenkezni kezdett. A tanár ekkor kikapta a sapkát a kezéből, és elszörnyedve látta meg, hogy egy kamera lapul benne. Kovács Albert azonnal rendőrt hívott és a kukkolót így őrizetbe is vették.

Kamerát rejtett a sapka

Azt mondtam neki, hogy vagy megvárja a rendőrséget, vagy el is futhat, de akkor rosszabbul jár – mesélte a Blikknek Kovács Albert. – Nem volt agresszív, inkább hebegett-habogott az ijedtségtől vagy izgalomtól – mondja a tanár, aki aztán elmesélte, hogyan esett le neki, mit is csinál a fülkék környékén a leskelődő.

– Amikor észrevettem az illetőt, éppen letette azt a sötét színű valamit, még nem láttam, hogy sapka. Akkor lettem biztos a dologban – mert teljesen életszerűtlen volt –, amikor visszalépett és lehajolt, hogy megigazítsa. Nyilván nem jó szögben állt a kamera. Utána sem távolodott messze a fülkétől – meséli a Albert.

Összesen 164 gyermekpornográf felvételt találtak

A sapkával kukkoló férfi azóta rács mögött van, és a legutóbbi hosszabbítás ellen már fellebbezni sem fellebbezett már. A férfi gépén a saját kezűleg készített 57 felvételen kívül még találtak képeket is, amiket máshonnan töltött le, összesen 164 gyermekpornográf felvételt találtak a birtokában.

Azóta kiderült, hogy saját maga gyönyörűségére gyártotta a felvételeket, nem üzletelt velük – mivel abban az esetben a büntetési tétel felső határa már 8 év lenne. Így 1-től 5 évet kaphat, s az ügyben hamarosan vádemelésre kerül sor – tájékoztatott dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő.

 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás