RETRO RÁDIÓ

„Elkezdett remegni, mintha görcsbe rándult volna” - 22 éves fiú halt meg a bika miatt





Tovább szedi halálos áldozatait a bika nevű új drog. Nemrég egy fiatal férfi vesztette miatta életét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.30.
dizájnerdrog

Újabb halálos áldozatot szedett a bika. Hétfőn este egy 22 éves tarnazsadányi fiatal halt meg, miután feltehetően ezt a szert használta. A fiatal családja szerint rendszeresen drogozott, eszméletlen volt, mikor édesapja rátalált – írja a Bors.

„Egy nagy csattanásra lettem figyelmes, amikor kijött. A nagyobbik gyerek is felébredt, feltettük a kanapéra. Láttam, hogy nem stimmel valami. Elkezdett izzadni, de olyan izzadás volt rajta, mint akit a zuhany alól vettek ki. Elkezdett remegni, mintha görcsbe rándult volna, és utána se kép, se hang” - mondta megtörten az édesapa. Miután a fiú összeesett, 20 percen keresztül próbálták újraéleszteni a fiút. A mentősöket is riasztották, akik hamar a helyszínre érkeztek és átvették az elsősegély ellátást. Azonban életét a szakemberek sem tudták megmenteni.

„Próbálták ők is újraéleszteni, intubálták, infúziót kötöttek be neki, szívmasszást alkalmaztak, de ennyi” - tette hozzá könnyeivel küszködve az édesapa.





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás