RETRO RÁDIÓ

Elképesztő: erőszakos rendőrök miatt halt meg egy részeg férfi Romániában





Egy étterem terasza gyulladt ki Romániában, de az ittas férfi ennek ellenére nem akarta elhagyni a helyszínt, ezért a rendőrök erőszakosabban léptek fel vele szemben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.17.
rendőri intézkedés

Egy 63 éves férfi vesztette életét rendőri intézkedés közben a romániai Pitestiben. A férfi egy étterem égő teraszán fogyasztott alkoholt, de mikor a rendőrök megkérték, hogy hagyja el a helyszínt, a férfi makacsul ellenált – írja a Transindex.

 

(Fotó: Shutterstock)

Egy videófelvétel tanúsága szerint ekkor az egyik rendőr olyan erővel meglökte a férfit, hogy az arccal a betonnak csapódott, míg a társa szidalmazta, majd a többi rendőr is odaért, és együtt szorították le a férfit. Ekkor rosszul lett, és már a mentősök sem tudták megmenteni az életét.

A rendőrségi tájékoztatás szerint azonban csak mérsékelt erőszakot alkalmaztak az ellenálló férfival szemben, meg akarták bilincselni, azonban a férfi szívrohamot kapott, és hiába hívtak hozzá azonnal segítséget, már nem lehetett megmenteni az életét. Beszámolójuk szerint a férfi ittas volt, és többféle gyógyszert is találtak nála.

Az ügyben hatósági vizsgálat indult, a halál okát a törvényszéki orvoslás fogja kideríteni.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás