RETRO RÁDIÓ

Elképesztő, arcon köhögi az embereket ez a budai hajléktalan





Döbbenetes jelenetek zajlanak le Újbudán, egyre erőszakosabbak a hajléktalanok és egyikük olyanra vetemedett, amivel életeket veszélyeztet.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.10.
megdöbbentő

Bosszúból köhögő hajléktalan tartja rettegésben egy újbudai pláza környékét. A férfi ugyanis azt, aki nem ad neki pénzt, maszkját lehúzva arcon köhögi, majd elinal. A helyiek közül többen már félnek elhaladni a környéken, és a hajléktalanok többsége is tart tőle.

Nem először történt

A döbbenetes esetre a helyiek hívták fel a figyelmet, akik azt állították, hogy a napokban szemtanúja voltak az esetnek, amint az egyik, pénzt kéregető budapesti hajléktalan a nemleges választ hallva egyszerűen lehúzta a maszkját, majd szánt szándékkal arcon köhögött egy idősebb asszonyt. A férfi állítólag nem először követte el tettét: a koronavírus-járvány tombolásának közepén rendszeresen így „bünteti” a neki nem adakozókat. A helyiek már félnek arra haladni.

– Mindig is sok volt errefelé a hajléktalan, de gond nem volt velük, senkit nem bántottak, kimondottan udvariasak – mesélte a Borsnak egy helyi férfi. – Azonban mostanában feltűnt pár erőszakosabb alak, akik többször már trágárságokat kiabálnak annak, aki nem ad nekik aprót, és bár személyesen nem találkoztam az illetővel, de hallottam, hogy egyikük szándékosan, büntetésből arcon köhögi az embereket. Ez így, a járvány kellős közepén kimondottan rémisztő. Bár mindig rajtam a maszk, de oltást még nem kaptam, így ezek után, ha tehetem, inkább elkerülöm azt a szakaszt, nehogy belefussak – szögezte le.

(Fotónk illusztráció/Pixabay)

A Bors a helyszínre látogatott, ahol a hajléktalanok megerősítették: egyik társuk valóban az életveszélyes módszerrel bünteti az embereket:

Tudjuk, kiről van szó, és ha tehetjük, mi is elkerüljük. Hol feltűnik, hol eltűnik, de amikor meglátjuk őt a központ előtti padon ücsörögni, inkább nem megyünk oda, velünk is agresszív. Mi mindig tisztességgel hordjuk a maszkot, vigyázunk magunkra és egymásra, nem szeretnénk elkapni a fertőzést, és soha nem tennénk ilyet az emberekkel – mondta Henrik. – A többségünk nem ilyen, udvariasan kérünk, ha nem kapunk, köszönünk és távozunk. Az ilyen emberek miatt azonban minket is rosszul ítélnek meg, mert sokszor sajnos egy kalap alá vesznek velük – mondta szomorúan.





Ezeket olvastad már?
Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás