RETRO RÁDIÓ

Elképesztő! Gyönyörködni szeret a tűz látványában, ezért gyújtogatott Budapesten





Furcsa dolgok derültek ki arról a férfiről, aki a hétvégén Soroksáron gyújtogatott.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.12.
XXIII. kerület piromán

Elfogtak egy férfit, aki vasárnap lángra lobbantotta az aljnövényzetet a XXIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a Police.hu oldalon.

A 37 éves gyújtogatót a rendőrök a helyszín közelében elfogták. A lakásán megtalált tárgyak alapján a férfi kapcsolatba hozható több korábbi tűzesettel is - írták.

Korábbi tűzesetekkel is kapcsolatba hozható a férfi (Fotó: Shutterstock)

A férfi a nyomozóknak azt mondta, hogy 2018 év elejétől többször okozott a környéken tarlótüzet, 22 esetben gyújtott fel szelektív hulladékgyűjtőket, és egyszer egy nyaralót is, mivel szereti a tűz látványát, gyönyörködni szokott benne.

A férfi körülbelül tízmillió forint kárt okozott a rongálásokkal - tették hozzá.

A gyújtogatót háromrendbeli rongálás vétsége és folytatólagosan elkövetett rongálás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás