RETRO RÁDIÓ

Elfajultak az indulatok, maszk nélkül vásárolt a győri boltban a nő, börtönbe kerülhet





Egy középkorú hölgy maszk nélkül tért be a boltba, ahol vásárolni akart, az eladó megkérte, hogy tartsa be a szabályokat, összeveszés lett belőle.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.13.
helyes maszkviselés

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 48 éves nő 2020 szeptemberében egy győri élelmiszerüzletbe ment be vásárolni szájmaszk nélkül.

Maszk nélkül vásárolt (Fotó: archív)

A dolgozók szóltak neki, hogy tegyen fel maszkot, de az asszony nem volt hajlandó, sőt kiabálni kezdett az eladókkal. Ekkor közölték a vásárlóval, hogy így nem fogják kiszolgálni, mire ő 2000 forintot dobott a pénztárszalagra, majd a kiválasztott termékekkel távozott a boltból.

A szabálytalan fizetés miatt az üzletvezető a hölgy után ment, az utcán a biciklijét megfogva próbálta visszatartani. A felháborodott vásárló elkapta az üzletvezető nyakát és meg is karmolta.

Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a nő ellen. Vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – írta a ugyeszseg.hu.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás