RETRO RÁDIÓ

Elképesztő életmentés! Hat percig tartották a levegőben a rendőrök az öngyilkos férfit





Emberpróbáló feladat várta azt a három debreceni rendőrt, akiket a Tevékenység Irányítási Központ egy öngyilkossági kísérlethez riasztott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.22.
Segítségnyújtás

A bejelentést a panelházban lakó szomszéd tette, aki a 8. emeleti lakása ablakán kinézve egy emberi lábat látott. A rendőrök autóba pattantak és a helyszínre siettek.

Balogh Tamás (balra), Szűcs Bálint (középen) és Bora László hat percig tartotta a levegőben a kapálódzó férfit, akinek az életét sikerült így megmenteniük Fotó: Bors

„Megláttuk a férfit, amint a 9. emeleten a korlátba kapaszkodva lóg a levegőben. Azonnal berohantunk, majd berúgtuk a folyosóajtót, hogy bejussunk a lakásba, onnan pedig az erkélyre” – fogalmazott a Borsnak Bora László törzszászlós, aki részt vett a mentésben. „Szűcs Bálint kollégám megfogta a férfi kezét, aki viszont megijedt, és azonnal elengedte a korlátot. Ekkor mindhárman utána kaptunk, tartottuk a levegőben.

Végig rúgkapált

A kinyúló virágtartó miatt esélyük sem volt visszahúzni a férfit az erkélyre, ezért a helyszínen tartózkodó katasztrófavédelem kosaras emelővel ellátott tűzoltóautójával történt a mentés. „A jármű sajnálatos módon nem tudott leparkolni a ház előtt, mivel pont az ilyen célokra fenntartott helyet is elfoglalták a ház lakói. Emiatt az emelővel is csak a 8. emeletig tudtak felnyúlni, közben a férfi végig rúgkapált” – tette hozzá a törzszászlós. A tűzoltók épphogy el tudták érni a férfi lábát, ezért arra a megoldásra jutottak, hogy ők a kosárból húzzák, míg a rendőrök fentről próbálják lejjebb engedni.

Percekig tartották

„Körülbelül 6 percig tartottuk a lógó férfit a levegőben, de szinte egy örökkévalóságnak tűnt. Igazán emberpróbáló volt, hiszen egyáltalán nem akarta, hogy őt bárki megmentse. Belenéztem a szemébe és mondtam neki, hogy kapaszkodjon, de ő csak azt hajtogatta: engedjük meghalni” – mesélte a sokkoló részleteket Bora László, aki hozzátette: miután sikerült a kosárba biztonságba helyezni a férfit, megpróbált kiugrani onnan. „Szóltam a kollégáknak, hogy térdeljenek a hátára és bilincseljék hozzá a kosárhoz. Másképp nem lehetett volna épségben lejuttatni.

Az emelőkosárból is ki akart ugrani az öngyilkosjelölt, ezért hozzábilincselték Fotó: Bors

Fia nem vette észre

A férfi családjával lakott a debreceni lakásban. Felesége akkor érkezett a helyszínre, amikor a három rendőr próbálta megtartani a férjét a levegőben. Fia a mentés alatt is a lakásban tartózkodott, viszont senki sem találkozott vele, a szobájában volt. Vélhetően játszott vagy zenét hallgatott, ezért nem vette észre, amint édesapja kimászik az erkély korlátján, illetve a berontó rendőröket sem hallotta. „A feleség teljesen kikészült. Elmondása szerint semmi jele nem volt annak, hogy férje ilyen dologra szánná rá magát. Érthetetlenül állt az egész előtt” – zárta László, aki hozzátette: a férfit a mentősök a traumatológia osztályra szállították.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás