RETRO RÁDIÓ

Elesett Budapest! Hatalmas dugók alakultak ki szerte a fővárosban – Fotók!





Az eszetlen útlezárások miatt, szinte nincs olyan utca Budapesten, ahol ne araszolnának a kocsik.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.09.
dugó tesztelés

Ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, a fővárosban mostanában egyre nagyobbak a dugók. Egyre több felújítás várható, ezért még több fennakadásra lehet majd számítani, pedig már a mai nap is elég kellemetlen lehetett a belvárosban közlekedőknek.

Karácsony Gergelyék eszetlen lezárásai és felújításai munkálatai miatt, még azok az utcák is beálltak, ahol korábban haladni lehetett. Kedden a rakparton több autós arról panaszkodott, hogy öt perces utat negyven perces araszolás után tudott csak megtenni, de gyakorlatilag a főbb közlekedési utak mindegyike áll ma reggel is.

A Metropol számított a fennakadásra, ezért több munkatársunk is a terepen van és azzal kísérleteznek, hogy mennyi a bejutási idő.

Nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy valójában mennyi az a valós idő, amíg Á-ból B-be ér az ember a Google Maps szerint.

Kollégánk tesztelte, mutatjuk a valós időt

(Fotó: Keresztesi Balázs)

A Maps szerint 31 perc alatt lehet megtenni mindössze 6,7 kilométert, most kollégánk vagy nagyon gyors, vagy téves időt mér a navigáció.

(Fotó: Keresztesi Balázs)

Dugó van az egész városban!

Szép kis torlódás alakult ki a Kálvin tér és a Magyar Nemzeti Múzeum előtt (Fotó: Metropol)
Nem csak a kocsisor nő, de a meleg is egyre emelkedőben van (Fotó: Metropol)
Totál beállt a belváros a Deák tér felé vezető úton (Fotó: Metropol)

Hétfőn megkezdődött a tényleges, hónapokig tartó építkezés az Idősebb Antall József rakparton, ezért az Eötvös tértől a Margit hídig tartó útszakaszt vasárnap 23 órától lezárták a közúti forgalom elől. Ez erősen kihat a városban közlekedőkre.

A Lánchíd környékén lévő felújítás sem könnyíti meg a közlekedést.

 





Ezeket olvastad már?
Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás