RETRO RÁDIÓ

Élesedik a helyzet! 34 ezer bevándorlót fogtak el a magyar határokon





Az idei évben 34 ezer határsértőt fogtak el, ami kétszer annyi mint az előző évben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.18.
illegális bevándorlás határvédelem migránsok

Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy idén 34 ezer határsértőt fogtak el, vagyis több mint kétszer annyit, mint tavaly. Majd hozzátette: „a határsértők mellett a hatóságok 365 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást, és ez meghaladja az utóbbi három év összesített adatait.

Ez azt jelenti ez az üzletág továbbra is fellendülőben van, a szervezett bűnözés ezt uralja, és gyakran külföldi embercsempészekről van szó” - fogalmazott.

Bakondi elmondta, hogy az embercsempészek általában az osztrák vagy a szlovák határra viszik a migránsokat. Hangsúlyozta, a bejutni szándékozók tömege nem csökkent, és főként a Görögországon, illetve Szerbián át érkező migránsok próbálkoznak.

MTI/Molnár Edvárd

„Az illegális migráció 2015 óta nyomasztja az európai embereket és okoz súlyos közörvényes és terrorista jellegű cselekményeket, veszélyezteti a közegészségügyet” - mondta a főtanácsadó.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, mind a három nagy migrációs útvonalon nőtt az illegális bevándorlók száma: jelentős az aktivitás a balkáni mellett a spanyol és az olasz útvonalon is.





Ezeket olvastad már?
Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás