RETRO RÁDIÓ

Eldőlni látszik a jövő évi fesztiválok sorsa? Érdekes részletek derültek ki





Már szervezik a jövő évi fesztiválokat, nemzetközi sztárokat is lekötöttek - Megszólalt a VOLT és a Campus Fesztivál feje.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.23.
fesztiválszezon

A debreceni FM90 Campus Rádió műsorvezetői a 2021-es rendezvények megtartásának esélye kapcsán a több nagyfesztivál szervezésében is érintett Lobenwein Norberttel, illetve a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. vezérigazgatójával, Miklósvölgyi Péterrel beszélgettek a Music Backstage című műsorban. Burai Árpád és Gábor Bernadett többek közt arról faggatta a szakembereket, hogy az ő meglátásuk szerint milyen feltételek mellett nyithatnák meg a kapuikat a következő szezonban a tömegrendezvények, mennyire befolyásolják majd a jegyárakat a járvány miatt elszenvedett anyagi veszteségek, de szóba került az oltás szükségessége, illetve az is, hogy a korábbi szponzoraikra egy ilyen kemény év után mennyire számíthatnak a fesztiválok.

Túlélés

„Hát nem volt jó évünk, ezt tisztán és világosan elmondhatjuk, de azt gondolom, hogy mindent egybevéve a túlélés talán biztosított – kezdte Miklósvölgyi Péter, mikor arról kérdezték a műsorvezetők, mekkora károkat okozott a Campus Fesztiválnak a járvány. „A 2020-as év tekintetében mi mindenképp túlélünk, nyilván a tartalékainkat maximálisan égetjük„magyarázta, hozzátéve: ők azért mindig igyekeztek tartalékolni, de a félretett alapokból most el is fogyott egy jó nagy százalék. Mindemellett azt gondolja, sikerül átvészelniük ezt az időszakot, továbbra is stabil a Campus Fesztivál. Azt mondja, sokan vannak egyébként, akik a fesztiválbérletüket annak ellenére, hogy idén elmaradt a rendezvény, ahelyett, hogy visszaváltották volna, megtartották a jövő évre, ami anyagi szempontból szintén nagy segítség – ezt a bizalmat igyekeznek majd meghálálni.

„Mi is próbálunk túlélni. A Balatonos eseményeink kapcsán talán sikerült is stabilizálni a dolgainkat, hiszen ott még viszonylag időben tudtunk kapcsolni. A Sziget és a Balaton Sound viszont azért jelentősen nemzetközi piacra termel, nemzetközi piacot érint, ott jóval nagyobb veszteségeink vannak, hiszen egy hagyományos fesztiválhoz képest rengeteg olyan költségünk van, ami a nemzetközi piac miatt jelentkezik” – magyarázta Lobenwein Norbert, aki összesen öt nagyrendezvényben - a Sziget Zrt. által a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound, a Volt Produkció kapcsán pedig a Strand és a B my Lake szervezésében érintett. Hangsúlyozta: a legnehezebb, illetve legrosszabb jelen pillanatban az, hogy úgy készülnek 2021-re, hogy senki sem tudja, lesznek-e fesztiválok, és ha igen, melyik hónapban jelenthetik be azokat a közönségnek, biztosra mondva, hogy a rendezvényeket megtartják.

Már szervezik a 2021-es rendezvényeket

Az nagy valószínűséggel mindenki számára világos, hogy megszervezni egy nagyüzemben működő, többnapos fesztivált, pláne egy olyat, ahol nemzetközi fellépők is színpadra állnak, nem pár hetes munka. A nagyrendezvények előkészületei nem sokkal azután elkezdődnek, hogy lezárul az előző szezon. Decemberben már minden nagyfesztivál headlinereket hirdet és el is indul a jegyértékesítés az eseményekre. Hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a korlátozások feloldásának egyelőre még nincs garantált dátuma, mire számítanak a szervezők, egyáltalán nekiálltak-e már a 2021-es szezon megtervezésének, arról Misklósvölgyi Péter és Lobenwein Norbert is ugyanazt mondta: készülnek, mert ez az egyetlen, amit tehetnek.

Már vannak lekötött külföldi sztárelőadók

A nagyfesztiválok húzóneveinek egy részét minden évben nemzetközi sztárelőadók teszik ki. A jelenlegi helyzetben az is nagy kérdés, ha mégis engedélyezik a tömegrendezvények megtartását, vajon lesz-e arra lehetőség, hogy a 2021-es szezonban külföldi zenekarok is színpadra álljanak hazánkban. Az is felmerülhet, hogy vajon létezik-e olyan opció - ha netán a nemzetközi előadók felléptetését a korlátozások miatt nem tudják megvalósítani -, hogy csak magyar együttesek részvételével bonyolítsák le a rendezvényeket.

„A mi esetünkben ugye azért nehéz a helyzet, mert a színfalak mögött már nagyon sok nemzetközi sztár le van kötve. De ha nagyon őszinte vagyok, akkor én jobban örülnék annak, ha egy se lenne, ehelyett 2021-ben abban gondolkodnék, hogy a magyar piacnak magyar programot próbáljunk összeállítani – mondta Lobenwein, hozzátéve: ezt a variációt biztonságosabbnak is érezné, másrészt úgy gondolja, a közönség már olyan régen látta a kedvenc hazai előadóit, hogy a legnagobb érdeklődés őket érintené.





Ezeket olvastad már?
Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás