RETRO RÁDIÓ

Durva változás jön az időjárásban, ekkor érkezik meg az első fagy





Péntek reggel talaj menti fagyokra kell készülni – derült ki a Köpönyeg.hu előrejelzése alapján.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.09.22.
időjárás

Csütörtökön a Dunától keletre gyakran lesz erősen felhős az ég, és záporok is kialakulnak. Ezzel szemben a Dunántúlon sok napsütésre számíthatunk, és kicsi az esély csapadékra. Még élénk lehet az északnyugati szél. 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek

Változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Már keleten is csak néhol fordulhat elő kisebb csapadék. A délnyugati szél megélénkül. Hideg lesz a reggel: 0 és +7 fok közé süllyed a hőmérséklet, tehát több helyen lehet talaj menti fagy! Délutánra 16 fok köré melegszik a levegő.

Ránk rúgja az ajtót a tél Fotó: Getty Images

Szombat

Délnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik, de ebből nem alakul ki eső. A déli, délnyugati szél többfelé lesz élénk, néhol erős. 19–20 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Vasárnap

Erősen felhős időre van kilátás, főleg délutántól eső, zápor is valószínű. A déli, délkeleti szél gyakran élénkül meg. Marad a 19–20 fok körüli csúcsérték – írja a Köpönyeg.hu.





Ezeket olvastad már?
Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás