RETRO RÁDIÓ

Durva! Egy csecsemő holttestét találták meg egy szombathelyi lakásban





Először mentő érkezett a négyemeletes ház egyik lakásában, majd órákkal később a helyszínelők, akik megtalálták a babát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.15.
A nap bűnügye

A Vaol információi szerint szombaton délelőtt egy csecsemő holttestét találták meg Szombathelyen, a Barátság utca egyik négyemeletes házának lakásában.

Fotó: shutterstock

A lap úgy tudja, hogy a lakásban egy negyven év körüli pár lakik. Reggel 7 óra után mentők érkeztek a helyszínre, akik valószínűleg a nőt vitték kórházba a lakásból, majd néhány órával később a rendőrök is megjelentek a Barátság utcában legalább négy járőrautóval.

A bűnügyi helyszínelők tíz óra körül érkeztek meg, ők egész délelőtt nyomokat rögzítettek a lakásban, a halottszállítók pedig egy kisgyerek holttestét vitték el.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nem cáfolta meg az információikat, büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit – írták szűkszavú közleményükben.





Ezeket olvastad már?
Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás