RETRO RÁDIÓ

A válóper napján gyilkolta meg a magyar rockzenészt a csalódott férj és annak fia





Gyula a késszúrások után még kijutott az utcára, de nem volt esélye túlélni a támadást.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.04.
tragédia

Véres szerelmi dráma húzódhat a szörnyű, hétfő hajnali gyilkosság hátterében, amely sokkolta a dunavarsányiakat.

Metálbandában játszott Gyula (Fotó: Facebook)

A település egyik közkedvelt, rockzenészként is jól ismert lakóját ugyanis kegyetlenséggel gyilkolta meg egy apa és annak fia, idősebb és ifjabb D. Sándor. Idősebb D. Sándor felesége, Évike pár hónappal korábban Gyuláért hagyta el a családját, Sándorral éppen a gyilkosság napján lett volna a válóperük.

Egyetlen táskát vitt magával Évike

Az utcáig jutott... (Fotó: Bors)

Évike pár hónappal ezelőtt jelentette be Sándornak, hogy elhagyja a családját:

– Ketten éltek itt, és bár Sanyi elég hirtelen haragú, úgy tűnt, semmi gond nincs a házasságukkal – mesélte a Borsnak az egyik szomszéd. – Aztán Évike mindenkit – még a családját is – megdöbbentette, amikor egyik reggel közölte, hogy elköltözik. Semmit nem vitt magával, egyetlen táskával távozott. Azóta sem tudta senki, hogy hol van, mindenkivel megszakította a kapcsolatot, elérni sem lehetett, valósággal eltűnt a föld színéről.

Sándor összetört, a fia, Sanyika is visszaköltözött hozzá, azóta együtt éltek. Azt azonban nem gondoltuk, hogy ilyesmit terveznek, sokkolt minket, ami történt – magyarázta az ismerős.

Szerelme titkolni akarta új életét

Csak később derült ki, hogy Évike nem ment messzire. Pár kilométerrel arrébb költözött a helyiek közt is ismert rockzenészhez, K. Gyulához. Azonban akárhogyan is próbálta titkolni új életét, apa és fia rátalált. Késsel felszerelkezve, bosszúszomjasan érkeztek hétfőn hajnalban a férfihoz. Nem véletlenül választották ezt a napot: hétfőn lett volna Sándor és Éva válópere.

– Úgy tudjuk, hogy apa és fia együtt támadta meg Gyulát az udvaron, Évike pedig a házban volt. Gyula még kiért az utcára, de ott összeesett – mesélte az egyik helybeli. A környéken mindenki kedvelte Gyulát, a férfi ismert rockzenésznek számított.

– Régen gyakran koncertezett, több helyen is fellépett, pár éve hagyott fel az aktív zenéléssel – emlékezett az áldozat egyik ismerőse.

Gyorshajtás buktatta le a gyereket

Idősebb és ifjabb D. Sándor a véres gyilkosság után elmenekült, a helyszínre kiérő rendőrök pedig azonnal lezárták az egész települést. A zár hírétől ijedhetett meg az idősebb férfi, aki nem sokkal később feladta magát a rendőrségen. Fia bár tovább menekült, sorsát ő sem kerülhette el, ifjabb Sándor ugyanis egyenesen a rendőrség egyik zárába futott bele.

– Nagyon gyorsan repesztett, azt hallottuk, hogy gyorshajtás miatt kapcsolták őt le a házuktól alig száz méterrel – mesélte egy utcabeli. A két Sándort az eset után őrizetbe vették, a sokkos állapotban lévő Évát pedig kihallgatásra vitték el.

A terrorelhárítók is kivonultak a helyszínre, mert az apa és fia is vadász, több fegyverük is van.

Metálzenét játszott A SCUD zenekar metált játszik, ennek az énekese volt hét éven át K. Gyula. 2007-ben alakultak, számos koncert után Gyula 2014-ben kilépett, majd két évvel később visszatért zenekarba, aminek haláláig a tagja maradt.

 





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás