RETRO RÁDIÓ

Nem fogod elhinni, mik úsztak a Dunában, megdöbbentő látvány volt – Fotó!





Senki nem hitte volna, de vaddisznók úszták át a Dunát, hogy ételt keressenek a túloldalon, ám egy dühös kutya megugatta a csordát. A patások emiatt inkább visszafordultak, így a már amúgy is elfáradt állatoknak kétszer is meg kellett küzdeniük a Duna sodrásával.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.24.
különös

Nem mindennapi vízi esemény szemtanúi voltak a Szentendrei-szigetről Leányfalura tartó komp utasai, akik a vízben különös fényekre lettek figyelmesek. Bár eleinte a pontok szinte észrevehetetlenek voltak, később utasai kíváncsiságának hatására a kapitány mégis távcsövet ragadott, így derült ki mindenki nagy meglepetésére, hogy három, kissé fáradt vaddisznó úszik a Dunában.

A Szentendrei-szigeten, Surányban lakom. Pénteken, korán reggel kishajóval utaztam át a szentendrei Duna-ágon Leányfalura. Feltűnt, hogy Vác felé nézve a víz felszínén 3 kis pontot látok, amik a leányfalui part felé közeledtek, majd eltűnnek a fák között. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de két órával később, amikor Leányfaluról visszafelé utaztam a kishajóval, ismét láttam a három kis mozgó pontot. Érdekes volt, hogy ismét a szigetről, Leányfalu felé úsztak” – mesélte a Borsnak Zoltán, aki a hajókapitányt kérdezte először, mi lehet a vízben.

(Fotó: Böszörményi Zoltán / Ripost)

Bár először vicces feleleteket kapott, az igazság kiderülésekor a hajó minden utasa ledöbbent. Persze közben több humoros találgatás is elhangzott. Egy kissé ittas férfi aligátorra gyanakodott, míg a

hajót vezető férfi a Loch Ness-i szörny mellett tette le voksát mielőtt előkerítette a messzelátóját.

A folyó közepénél jártunk, amikor felkiáltott: »Vaddisznók!« Ekkor eltűntek a fűzfák alatt, majd ismét megjelentek, mert a part felől kutyaugatás hallatszott. A megriadt állatok ismét úszni kényszerültek, vissza a szigetre” – elevenítette fel a történteket az utas, azt is hozzátéve, hogy többen is szurkoltak az állatoknak.

Kétszer, egymás után úszták át a Dunát, és végül ott kötöttek ki, ahol a hajónk. Végtelenül kimerültek voltak, ziháltak, de végül kicsörtettek a partra, fel a gátra és eliszkoltak a falu fölött északra lévő szántóföldek kukoricásába. A kapitány szerint előtte is ott voltak. Állítólag a hegyekből, a szigetre járnak át csamcsizni. A fotót az utolsó pillanatban készítettem róluk és a Hajrá vaddisznók! címet adtam neki” – fejezte be a bizonyára feledhetetlen emlék visszaidézését Zoltán.





Ezeket olvastad már?
Rejtélyes robbanás Angyalföldön - Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön - Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás