RETRO RÁDIÓ

Drámai menekülés Budapesten egy fegyveres őrült elől – egy szabadnapos rendőr a földre teperte a tébolyodott férfit





Horváth András őrmesternek egy pisztolylövés pillanatok alatt felforgatta a szabadnapját. Amint meghallotta a robajt, tudta, itt nagy baj van, cselekednie kell.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.26.
XVII. kerület A Nap hőstette

Az őrmester egy XVII. kerületi lakásban tartózkodott, amikor eldörrent egy fegyver, a lövés után kiabálást hallott. A szabadnapos egyenruhás nem sokat hezitált, egyből lerohant a társasházat körbeölelő parkba.

Megdöbbentő, ami ezután következett!

Egy fiatal srác és egy lány lélekvesztve rohan felém. Drámai volt látni a reakciójukat, mindketten sokkos állapotba kerültek. Megállítottam őket, és közöltem, hogy rendőr vagyok, majd kértem tőlük, mondják el, mi történt velük. A 16 éves fiatalok zokogva számoltak be arról, hogy egy férfi minden előzmény nélkül megtámadta őket. A fiút megütötte, a lányt fojtogatni kezdte, majd elővett egy fegyvert, és miközben menekültek előle, rájuk lőtt. A feszült pillanatok közben, a történetet elhadarva a hátuk mögé mutogattak, hogy mindjárt odaér. Magam mögé tereltem őket, és egy nagy méretű alumíniumszemetes felé intettem, hogy annak takarásába rejtőzzenek el” – kezdte mesélni a rendőr.

Nem sokkal később felbukkant a fegyveres őrült

„Tőlem mintegy 20 méterre felbukkant az ismeretlen férfi, és elkezdtem futni felé. Tekintete zavarodottságot sugallt, mintha az áldozatokat vadászva fürkészte volna a terepet. Fején a lövészetekkor használt fülvédő volt. Nem lehetett hosszasan gondolkozni. Néhány másodperc is elég volt ahhoz, hogy felmérjem, nincs a kezében semmi, ezért azonnal a fegyvert kerestem. Láttam, hogy az övénél, a pólója takarásában dudorodik valamilyen tárgy. Rákiabáltam, hogy álljon meg, majd a reagálására nem hagyva időt, rögtön a felsője felé nyúltam. Ráfogtam a fegyverre, kirántottam a nadrágkorcból, és a saját pisztolyát fogtam rá, úgy kényszerítettem a földre” – folytatta az őrmester.

Horváth András azt is elmondta, hogy amikor átkutatta a férfi zsebeit egy zsebkést is talált. Majd telefonon kért segítséget.

A fegyver csőre volt töltve, ezért a tárat kiürítettem, majd megakasztott szánnal adtam át a kiérkező fővárosi rendőröknek. Ekkor már azt is tudtam, hogy nem éles, hanem gáz-riasztófegyver. A teljes körű ruházat átvizsgálásakor kollégáim por alakú amfetaminszármazékot találtak a férfinál, az sem kizárt, hogy fogyasztott is belőle” – mesélte el Horváth András.

A hős őrmestert jutalomban részesítették. Az esetről a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán számoltak be.





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás