RETRO RÁDIÓ

Drámai jelentés, főként a 40 évesnél fiatalabbakat támadja a brazil mutáns





Egyre inkább a 40 évesnél fiatalabbakat támadja meg Brazíliában a koronavírus helyileg kialakult variánsa - áll a Brazil Intenzív Terápiás Orvosok Szövetségének jelentésében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.14.
világjárvány

A brazil kórházak intenzív részlegein immár 52 százalékos a 40 év alatti betegek aránya, ami 16,5 százalékos emelkedés decemberhez és februárhoz képest. A jelenségre csak találgatják a magyarázatot a szakértők. Az egyik feltételezett ok a vuhani alapvírustól eltérő, helyileg Manaus városában azonosított vírusvariáns lehet, amely úgy tűnik, hevesebben támadja a fiatalokat. További magyarázatul szolgálhat, hogy az idősebbek körében növekszik a beoltottság, és az, hogy a fiatalok kevésbé szigetelik el magukat, nem tartanak kellően a járványtól.

Jelenleg Brazília a világjárvány globális góca. A ragály miatt már egy hete naponta több mint négyezren halnak meg, a halálos áldozatok száma meghaladja a 350 ezret. A kórházakban nincs elég intenzív kezelést biztosító hely, és vannak, akik „üresedésre” várva halnak meg.

Kedden a koronavírus fertőzőbb brazil variánsától tartva a francia kormány „újabb utasításig” felfüggesztette a légi közlekedést Brazíliával.





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás