RETRO RÁDIÓ

Döntöttek! Drágul a parkolás Budapesten





Négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés többsége.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.29.
városháza

A közgyűlés 22 igen szavazattal és 7 nemmel új parkolási rendeletet alkotott, eszerint a főváros területén négy zónát határoznak meg, az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

Az új szabályozás szeptember első hétfőjén, azaz 5-én lép hatályba.

Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.

A közgyűlés többsége nem támogatta a Fidesz-KDNP-frakció módosító javaslatát, hogy 8 óra helyett fél 9-től legyen fizetős a parkolás a fővárosban.

Kiakadtak a fővárosiak

Mint arról beszámoltunk, egyre dühösebbek a budapestiek, miután a Városháza bejelentette: megemeli a parkolási díjakat, 10 százalékkal megnöveli a fizetős övezetet a fővárosban, és este 10 óráig is fizetni kell.

Nem tudom, miért hagyják még ott a helyén (Karácsony Gergelyt)” – vetette fel egy autós, amikor megkérdeztük a véleményüket.

A budapestiek nem örülnek a döntésnek

Csige István: „Ha felemeli hozzá a fizetésünket, akkor jó. Nem örülök neki, meg ezeknek a buszsávoknak se. A kerékpársávok leszűkítik a teret a gépjárműveknek. Ezért van a sok dugó. Hát még, hogy 600 forint, de nincs is hely. Az az egy óra körözés, mire az ember talál parkolóhelyet este, mikor hazamegy… Nagyon kemény.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás