RETRO RÁDIÓ

Te hogy alszol? Döbbenetes kutatást hoztak napvilágra





Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát 50 év felett - derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a BBC közölt összefoglalót a honlapján.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.19.
pihentető alvás

Amellett, hogy az egészségügyi problémák megzavarhatják az ember éjszakai alvását, már önmagában a nem megfelelő mennyiségű alvás is intő jel, sőt kockázat lehet. Arra már van bizonyíték, hogy az alvás segíti a test és az agy regenerálódását és megújulását, de az továbbra is rejtély marad, miért számít pontosan az, hogy hány órát alszik valaki.

A PLoS Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői 8 ezer brit köztisztviselő egészségügyi állapotát és alvási szokásait követték nyomon kikérdezéssel, egyes esetekben pedig alvásfigyelő okosórák használatával. Húsz éven keresztül figyelték, hogy a résztvevők közül kinél alakult ki valamilyen krónikus betegség, például cukorbetegség, rák vagy szívbetegség.

Fotó: Shutterstock

Kiderült, hogy azoknak, akik 50 éves koruk körül naponta 5 órát vagy annál kevesebbet aludtak éjszakánként, 30 százalékkal nagyobb eséllyel lett valamilyen egészségügyi problémájuk, mint azoknak, akik napi 7 órát aludtak. A tanulmányból az is egyértelművé vált, hogy azok, akik kevesebbet aludtak naponta, nagyobb eséllyel haltak meg a vizsgálat ideje alatt, többségében krónikus betegségeik következtében - írták a BBC oldalán.





Ezeket olvastad már?
Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

„Azt hittük, hogy káprázik a szemünk” - tavaszi Mikulás járja Újbudát

„Azt hittük, hogy káprázik a szemünk” - tavaszi Mikulás járja Újbudát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás