RETRO RÁDIÓ

Végre kiderült: erre gondolnak a disznók röfögés közben, nemsokára le is fordíthatjuk





Egy új kutatás révén sokkal könnyebben megérthetjük a sertések kommunikációját – hamarosan pedig már érteni is fogjuk a röfögést.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.08.27.
beszélő malacok

Az, hogy az állatok hangkiadásai mögött érzelmi megnyilvánulás is állhat, már jó ideje élő feltételezés a szakértők, de akár az állattartók körében is. Most azonban több ezer hangfelvétel kielemzése után egyértelművé vált, hogy a malacröfögés a disznók öröméről vagy bánatáról árulkodik – írja a BBC.

 

Fotó: Pixabay

Az előre meghökkentőnek tűnő vizsgálattal a Koppenhágai Egyetem kutatói a farmereken, állattartókon szeretnének segíteni, így ugyanis rögtön tudhatnák, ha jószágaik szomorúak, és még időben közbe tudnak avatkozni, adott esetben megelőzve a tragédiákat.

Az Elodie Briefer vezette csoport egy mesterséges intelligenciára hasonlító program segítségével, több mint 7000 röfögésfelvételt kielemezve különítette el a pozitív és negatív érzelmeket kifejező disznóhangokat, és sok esetben a semleges állapotról árulkodó röfögéseket is ki tudták szűrni egy algoritmust alkalmazva.

Mivel a kutatócsoport programja nagyon összetett, emelt szintű matematikai instrukciók alapján működik, így Brieferék most abban bíznak, hogy néhány vállalkozó az algoritmust felhasználva egy könnyen kezelhető alkalmazást fejleszt, amelyet az állattartók is tudnának használni az ólaknál.

A hangmintákat természetes közegben és kísérleti helyzetekben is rögzítették, pozitív és negatív hatású szituációkban is: például a szopós malacok etetését vagy a konda tagjainak találkozását és a malacok elválasztásának vagy verekedésének hangjait is felvették. Eközben monitorozták az állatok viselkedését és szívverését is, amennyiben ez lehetséges volt.

A minták kielemzése és a program kiértékelése után megállapították, hogy a visító, sikító hangok jellemzően rossz érzelmi állapotról árulkodnak, míg az ugatós, morgó, röfögő hangok mindkét hangulatban előfordulhatnak. A csoport most a „fordítóprogram” mellett abban is bizakodik, hogy a mesterséges intelligencia vezérelte találmányuk fejlesztésével a kísérletet más állatcsoportok körében is el lehet majd végezni, még jobban megkönnyítve a gazdák életét.





Ezeket olvastad már?
Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás