RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mire vágynak a diák munkavállalók, mutatjuk





A Meló-Diák felméréséből kiderül többek között, hogy a diák munkavállalók számára a legfontosabb szempont a bérezés, de nincsenek a valóságtól elrugaszkodott elvárásaik, illetve az is, hogy még milyen fontos szempontok alapján választanak magunknak munkahelyet és mire költik a megkeresett pénzüket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.12.
diákmunka

A hazai fiatalok jellemzően iskolaszövetkezeteken keresztül vállalnak munkát. A diákmunkások többsége (80 százalék) a Meló-Diákkal kerül kapcsolatba. A társaság nemrégiben országos, reprezentatív felmérés keretében térképezte fel a fiatal generáció munkavállaláshoz való viszonyát – számolt be ifj. Vida Péter üzletágigazgató.

A bérezés a legfontosabb szempont

A pénz a diákmunka esetében is a fő motiváló erő, de az ifjú munkavállalóknak a munkabéreket illetően nincsenek irreális elvárásaik: úgy gondolják, hogy a minimális bruttó órabér, azaz 1150 forint és 1500 forint között mozog az elfogadható órabér, a 2000 forintnál magasabb órabért csupán kevesebb mint 3 százalékuk tartotta reálisnak. A 25 évnél fiatalabbak esetén ráadásul az szja-mentesség miatt a bruttó bért kapják meg nettóként is. Ezt az intézkedést természetesen jó dolognak tartják a diák munkavállalók, 40 százalékuk egyenesen úgy nyilatkozott: az, hogy több marad a zsebében, több munkára sarkallja.

Fotó: Tolnai Népújság

A munkavállalók számára fontos tényezők:

– bérezés (36 százalék)

– megközelíthetőség ( közel 20 százalék)

– széles munkaválaszték ( közel 20 százalék)

– kollégák szakértelme (14 százalék)

– munkahely hírneve ( 3 százalék)

Mire költik a diákok a fizetésüket?

A Meló-Diák felméréséből kiderült, hogy a legtöbben mobilitási dolgokra teszik félre a megkeresett pénzüket.

– iskolai kiadások (30%)

– lakhatási költségek (25%)

– családjuk támogatása (18%)

– félre teszi (27%): jogosítványra, autóra, motorra (38%), utazásra (27%)

Iskola mellett is szívesen dolgoznak

A diákmunka hallatán sokan a szünidő alatt végzett munkára gondolnak, azonban a felmérésből kiderült, hogy a diákmunkások közel háromnegyede szívesen dolgozik iskola mellett is. A válaszadók 40 százaléka 3-4 napot dolgozna hetente, 31 százalékuk csak 2-t, a többiek nagyjából egyenlő arányban jelölték meg a két „végletet”: a heti néhány órát, illetve az 5-6 napot.

Legnépszerűbb munkakörök:

– irodai munka,

–áruházi feladatok,

– vendéglátás.

Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!

 





Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás